Ökoiskola kategória bejegyzései

Fekete István Természetismeret Terepi Verseny a Zselicben

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a Mecsekerdő Zrt.-vel együttműködésben immáron XII. alkalommal szervezte meg Fekete István emlékére terepi természetismeret versenyét a Zselicben, egészen pontosan Bakócán és Nagymátén, ahol az író gazdatiszti pályájának kezdő éveit töltötte gyakornokként, és regényeiben, novelláiban képzeletben gyakran kalauzolja az olvasót erre a vidékre… Háromfős csapatunk (Rada Enikő, Kovács Anna és Pintér Zsombor) az induló 16 csapatból 9. helyezést értek el, amely szép teljesítmény úgy, hogy először vettünk részt ezen a megmérettetésen. A diákok irodalmi felkészítését Farkas Csabáné, Csilla néni tartotta, biológiai ismereteiket Tari Edit tanárnő gazdagította, jómagam pedig igyekeztem rendszerezni ismereteiket, amelyek a versenyhez szükségesek. A 3 kilométer hosszú út során több állomáson adhattak számot tudásukról a diákok: madárfajok, növényfajok, Fekete István életével kapcsolatos kérdések és feladatok várták diákjainkat. A verseny végállomása a Fekete István Füvészkertben volt, ahol a fenti kép is készült. Kellemesen elfáradva, de örömmel utaztunk haza, mivel 140 kilométeres utat tettünk meg, hogy ezáltal is tisztelegjünk híres írónk élete és munkássága előtt. Köszönettel tartozunk Csilla néninek és Edit néninek lelkiismeretes munkájukért! Jövőre folytatjuk!

Gyenes Viktor földrajztanár

V. Tallós Pál Természetismeret Terepi Verseny

Tallós Pál erdőmérnök egy fiatalon elhunyt, de rendkívül tehetséges erdőmérnök szakember volt, aki a pápai piacon sétálva fedezte fel, hogy környékbeli asszonyok egy különleges virágot árulnak. A Halvány Sáfrány termőhelyét térképezte fel a Kup és Bakonypölöske közötti erdőkben, miközben sajátkezű rajzaival örökítette meg a növény-és állatvilágot. Egy egyszerű vakbélgyulladásban hunyt el 37 évesen. Szellemi hagyatékát felesége több évtizeden keresztül őrizte. A Bakonyerdő Zrt. a kupi erdőben létrehozott Esterházy Erdészeti Erdei Iskola és Oktatási Központ közvetlen környezetében alakította ki a Tallós Pál Tanösvényt, 2012-óta pedig általános iskolásoknak természetismereti terepi versenyt is szerveznek azért, hogy emléket állítsanak Tallós Pálnak, és a diákok megismerjék hazánk, és szűkebb környezetük (Veszprém megye) eme csodás szegletét. Az idei verseny már a V. rendezés volt, iskolánk 2. alkalommal vett részt a megmérettetésen. Csodálatos őszi időben teljesíthették a diákok a kb. 4 kilométer hosszú útvonalat, ahol az állomásokon erdészek várták feladatokkal a túrázó diákokat. Az idei évben 10 iskola 14 diákcsapata (3 fős csapatok) mérte össze tudását ezen a napon. Iskolánkat két csapat képviselte: a Nyerő 3-as (Kovács Anna, Vidics Ádám és Kiss Patrik) és a Litéri Legények csapata (Fellner Máté, Fellner Levente és Petrik András). A Nyerő 3-as a 11. helyen, míg a Litéri Legények a 8. helyen végeztek.  Az egész délután tartó verseny végeztével a szervezők szendvicsekkel, teával és ásványvízzel várták a kiránduló diákokat. Minden résztvevő kitűzőt kapott, a csapatok pedig emléklappal és Bakonyerdős térképpel térhettek haza. Köszönjük a Bakonyerdő Zrt. Pápai Erdészetének a szervezést, jövünk legközelebb is!

Gyenes Viktor földrajztanár

Papírgyűjtés!!!

Tisztelt Iskolapolgárok!

Hagyományainkhoz, és ÖKOISKOLA projektünkhöz híven idén is papírgyűjtést szervez iskolánk Diákönkormányzata!

Az összegyűjtött, kötözött papírt már október 10-én (szerda) délutántól lehet hozni, a mérlegelés és pakolás október 11-én (csütörtök) délután lesz, amelyre tisztelettel hívunk és várunk segítőket is!

Eredményes papírgyűjtést kívánunk Földünk nevében is!

Kerékpártúra 2018. szeptember 23. – fényképek és beszámoló

Iskolánk diákjaival teljesítettük az idei tanév első kerékpártúráját. A felső tagozatból csak a 8. osztályból nem volt résztvevő, ami miatt kicsit szomorú voltam (pedig több lelkesítő beszédet is tartottam -😊, de a többi osztályból összesen 12 gyermek és 3 szülő is csatlakozott a túrához.

A vasárnap reggel kissé borúsan és hűvösen indult, de a résztvevőket ez nem tántorította el. Az indulás előtt ellenőriztük a szükséges felszereléseket, a kerékpárok műszaki állapotát. Habár nagy hiányosságok nem voltak, de néhányan nem hoztak pótbelsőt, ami fontos, hiszen egy defekt alkalmával nem kell a ragasztással bajlódni, hanem egy gyors cserét követően lehet folytatni a túrát. A jövőben erre figyelni kell a résztvevőknek. Azt is szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos a testmérethez megfelelő kerékpárral jönni. Ha valaki jóval kisebb kerékpárral jön valaki, mint ami az ideális lenne, az megnehezíti a kerékpározást.

9:15-kor elindultunk és Szentkirályszabadja felé vettük az irányt. Ez egy nehezebb szakasszal indul, aminek teljesítését követően jó volt lefelé gurulni. Sz.szabadján a játszótérnél álltunk meg először egy kis pihenőre, majd egy szép erdős részen át gurultunk be Almádiba, ahol egy diákunk csatlakozott a csapathoz. Már nagyon izgult, hogy merre járunk, de kitartott és megvárt minket. Az idő a kerékpározásra teljesen megfelelő volt, enyhén felhős, mérsékelt légmozgással.

A következő megálló Alsóörsön volt – mosdószünet -, majd a Csopaki strand melletti játszótéren pihentünk meg. Egy kis elemózsia elfogyasztása és egy kis játszóterezést követően, „megmásztuk” a Füred előtti emelkedőt, közben gyönyörködhettünk a csodálatos panorámában. Körülbelül fél 1-re érkeztünk a Tagore-sétányra, ahol megebédeltünk, bedobtunk egy fagyit és kicsit nehezen, de elindultunk visszafelé. Az útvonal Almádiig nem változott, de aztán Fűzfőgyártelep felé véve az irányt indultunk haza. Ez a szakasz eléggé emelkedős, de minden dicséret megilletti a gyerkőcöket és szülőket egyaránt, mert kitartottak és megmászták az előttünk álló emelkedőket.

Az utolsó nagy emelkedő megtétele után egy közös csoportképet készítettünk, majd mindenki hazafelé vette az irányt. Nagyon jó kis túránk volt, kellemesen elfáradtunk, de mindannyiunkat jó érzéssel töltött el, hogy teljesítettük a kb. 60 km-es távot. Gratulálok minden résztvevőnek!

Kerékpártúra meghívó

Kerékpártúra Balatonfüred (50 km)
Időpont: 2018.09.23. (vasárnap)
Indulás (gyülekező): Iskola fekete kapu, 9:00 órakor
Érkezés: Iskola fekete kapu kb. 14-15:00 órakor
Kísérők: Spengler András, Tasi Sándorné
Program: Kerekezés B.füredre a Tagore sétányra, ahol fagyizás és egy kis szabadidőt követően indulunk vissza Litérre
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 19. (szerda)
Jelentkezés feltételei:
• max. 20 fő diák – két felnőtt kisérőre
• Bukósisak használata javasolt! Sisak nélkül csak szülői hozzájárulással lehet részt venni, melyről a jelentkezési lapon lehet nyilatkozni.
• Műszakilag kifogástalan kerékpár, valamint pótbelső (a saját kerékpárhoz való)
• Jelentkezési nyilatkozat kitöltése és időre történő leadása
• A túrán szülők, testvérek, barátok is részt vehetnek

Költőpénznek 1000 Ft-ot javaslok.

Egy kis kertészkedés…


2018. szeptember 11-én ismét ellátogatott iskolánkba Wari Borbála, a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke, akinek Hegymagason van biokertészete. 2-8.osztályig szorgoskodtak vele a gyerekek: felmérték a magaságyások talajminőségének és ebből következő terméshozamának állapotát, beazonosítottak növényeket és megbeszélték, illetve a gyakorlatban is kipróbálták a magfogás mikéntjét, fortélyait. A további teendőket az Ökoszakkör közreműködésével már a gyerekek és tanáraik végzik!:)

 

ÖKOISKOLA LETTÜNK!

Örömmel adjuk hírül, hogy többéves elkötelezett ökoiskolai tevékenységünk, és eredményes pályázatunknak köszönhetően iskolánk 2018. szeptember 1-től 2021. augusztus 31-ig ÖKOISKOLA cím használatára jogosult!

Köszönjük kollégáink munkáját!

 

Erdei tábor idén is

Eősze Laura, ballagott 8.osztályos diákunk beszámolója a táborról: A tábor nagyon jó és érdekes volt. Nagyon sokat túráztunk, de mindegyik túra más és különleges volt. A túravezető érdekes feladatokkal szinesítette utunkat. Sok mindent megtudhattunk, ugyan az éjszakai vadles alatt nem láttunk vadakat, de attól még nagyon hangulatos volt az egész. A sütögetést az időjárás lefújta, de egy jó beszélgetésbe ment át az az este. Mindenki elmondhatta mi tetszett neki és mi nem. Jól volt megszervezve, és köszönjük Kati néninek és Szilvi néninek.

Kenutúra a Velencei-tavon

2018. június 10-én 29 fővel vágtunk neki a hagyományos kenutúránknak, amelynek helyszíne ezúttal a Velencei-tó volt. Agárdig utaztunk vonattal, ahol Simon György és kedves Felesége, valamint túravezetőnk, Laci fogadott minket. A Velencei-Tavi Fejlesztési Nonprofit Kft. jóvoltából indultunk 6 órás kenutúrára a tó nyugati medencéjébe, a Dinnyési-Fertő közeli részre. Útközben többször megálltunk pihenni, túravezetőnk ilyenkor érdekes információkat, történeteket osztott meg a Velencei-tóval és élővilágával kapcsolatban. Hosszabb szünetet a Szúnyog-szigeten tartottunk, majd 15 óra körül érkeztünk vissza az agárdi kikötőbe. Útközben még egy úszólápot is láthattunk, amelyre két bátor pedagógusunk is felmerészkedett! A kellemesen fárasztó evezést követően jól esett a fürdőzés a tóban, majd a hazavonatozás következett. Iskolánk pedagógusai közül 8 fő vett részt a túrán, amely külön öröm volt számomra, és őszintén gratulálok a Frank Családnak, akik 3 gyermekükkel teljesítették ezt a napot! Köszönöm diákjainknak is az aktív részvételt, jövőre folytatjuk! 🙂

Gyenes Viktor földrajztanár