Programozó “Ki mit tud?” a Code Week keretében

 

Négy programozási környezettel is találkozhattak az érdeklődők október 17-én szerdán délután az informatikateremben.
Az előző heti robotika bemutató folytatásának is tekinthető a 4-5. osztályosoknak az akkor megismert Bluebot egyik online “rokona”, a Lightbot, amely itt próbálható ki: lightbot.com/flash.html Sokuknak megtetszett, s igen ügyesen haladtak nehezebbnél nehezebb pályákra.
A bemutatásban Vincze Dominik (5. o.) segített, aki már a legnehezebb fejezetet is “végigvitte”, összetett folyamatoknál is alkalmazva tudását.
Ő is készített már saját játékot Scratch-ben is, ahogy Amrein Dárius és Varga Ádám (7. o.). Saját snake játékukkal mutatták be ezt a lehetőséget.
A “közönségsiker” után Gyenes Viktor igazgató úr is kipróbálta a programot, s tetszett Neki is, illetve az értékelésben a diákönkormányzat elnökeként részt vevő Zavada Bianka (8. o.) felajánlotta segítségét a játéknak a többi diákkal való megismertetésében.

A felsős informatika órákon sokaknak ismerős Imagine Logo teknőcének bemutatásában Vidics Ádám segített még, aki egyébként Logiscool-ban programoz iskolán kívüli szakkörként, a Scratch mellett. Parancsokkal rajzoltunk egy fát, melyet ugyancsak el tudnak készíteni 4. osztályosok is.
(A 8. osztályosok eljárás paraméterezéséig jutottak mostanra, illetve motorként futó folyamatokig, a néhány bevezető óra alatt év eleje óta.)
Ennek a 10-14 éveseknek fejlesztett környezetnek a tömörített telepítője itt érhető el az oldal alján: logo.sulinet.hu

A komolyabb programozás felé Rada Enikő (8. o.) nyitotta ki az utat, aki a tavalyi informatika szakkörökről, Kisantal Tibor tanár úr jóvoltából találkozott már a Python programnyelvvel. Ebben készített bevezető munkája beolvassa az általunk megadható két egész számot, majd pedig kiszámolja és kiírja ezek összegét és szorzatát. A “versenytársak” kölcsönös megbecsüléssel figyelték egymás munkáit, tudtak belőle tanulni.

A felsoroltak (mint a legjobb 4-be beválogatottak) mindegyike kapott egy informatika 5-öst. Oklevelüket a szerda reggeli áhítat után adjuk át, s ráadásként kipróbálhatnak majd egy kódfejtő társasjátékot az őszi szünet előtti utolsó informatika szakkörön. Addig is mindenkinek gratulálunk!

A rendezvényt az Európai Programozás Hete, a Code Week oldalán is regisztráltuk, s felkerült a programsorozat térképére: https://codeweek.eu/

Nyőgér István