Parkoló autók akadályozzák az iskolabusz közlekedését!

Tisztelt Szülők!

Az idei évben sajnos többször előfordult, hogy az óvoda felől közlekedő iskolabusz nem tudott bekanyarodni a PETŐFI utcába, mert a parkoló autóktól nem fért el! Ezért ismételten és tisztelettel megkérjük az iskolába gépjárművel érkező Szülőket és Vendégeket, hogy:

– Az iskolabusz közlekedését szíveskedjenek támogatni azzal, hogy a Bajcsy-Zs. utca – Petőfi utca kereszteződésében szabadon hagyják a fordulót, hogy az autóbusz be tudjon fordulni!

– A KRESZ által meghatározott “JOBBKÉZ” szabályt tartsák be! Litéren minden utca (kivéve a 72-es főút) “jobbkezes”, így a Petőfi utca is. Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy nagy sebességgel közlekednek gépjárművel az iskola előtt úgy, mintha nem is lenne kereszteződés, figyelmen kívül hagyva a jobbkéz szabályt!

– A gyermekek kiszállása, illetve a parkolás befejezése után ne kezdjenek el a kereszteződésben tolatni, mivel bármely irányban lehetőség van kisebb út megtételével visszafordulni, illetve van fordulási lehetőség a Petőfi utcában is! A csúcsidőszakban tolató gépjárművek balesetveszélyesek a gyalogosokra, és a teljes kereszteződés forgalmát blokkolják.

Együttműködésüket köszönve tisztelettel:

Gyenes Viktor

Igazgató