Diáksport fesztiválon jártak 2. osztályosaink

Október 2-án a második osztályosaink a megye 16 másik iskoláinak diákjaival együtt mozoghattak-játszhattak Balatonfüreden. A rendezvényt a Magyar Diáksport Szövetség szervezte a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskolával együtt. Ez utóbbi a helyszínt is biztosította, ahol már berendezett pályák vártak bennünket és egy kis csomag gyümölccsel, ásványvízzel. A vízre nagy szükségünk volt, mert hamarosan kezdetét vette a sport, a játék. A gyerekek 8 helyszínen mozogtak forgószínpad szerűen és mindegyik helyen egy-egy izgalmas játékot tanultak meg a legkülönfélébb eszközökkel, mindenféle labdákkal, ütőkkel, kapukkal, karikákkal, amit felsorolni is sok. A lényeg a játékon, a hangsúly a változatos mozgásformákon volt. Mi, kísérő pedagógusok a helyszíneken vezettük a játékokat, és jól láttuk, hogy egy 6 perces forduló is fárasztó lehetett a gyerekeknek, mégis minden új feladatot új lelkesedéssel, erővel fogadtak. Élmény, mozgás, játék, fejlődés együtt volt jelen ezen a délelőttön számunkra. Örülünk és köszönjük, hogy ott lehettünk.