Gergelyjárás az óvodában

A nagyböjti időszak kedves szokása március 12-én a gergelyjárás. Negyedik osztályosaink is felkerekedtek, hogy énekükkel, kedves szavaikkal iskolába hívják a Csivitelő Óvodában iskolássá növekedett gyerekeket. Szép énekükért maguk által készített könyvjelzőkkel köszönték meg látogatásunkat a nagycsoportosok.       „Jertek el mivélünk Mert értetek jöttünk, Jó gyerekek. Menjünk iskolába, Istennek házába […]

Öveges informatikai verseny

Iskolánk két csapattal indult az Öveges Informatikai versenyen, melyet 2016. április 7-én rendezett az Öveges József Szakképző. A megyéből és a megyén túlról is érkeztek iskolai csapatok, ahol 27 csapatból nyolcadikosaink, Felber Gábor, Károlyi Róbert, Kiss Dominik ötödik helyezést; hetedikes csapatunk pedig, Papczun Regő, Somogyi Dániel, Vas András tizenkilencedik helyezést ért […]

Alsós táborozóink a Csingeri erdőben

Visszajáró vendégek vagyunk a Kab-hegyen. Az Ajka feletti Csingeri erdőben már sok erdei iskolát szerveztünk. Ebben az évben Kertészné Kárpáti Katalin és Noszlopy Szilvia tanítónők vezetésével hagyományos alsós napközis táborunk egy hétmérföldes csizmával felpattant és átugrott erre a gyönyörűséges helyre, is igazi erdei táborban élvezhették a kicsik a nyár elejét. “Nagyon-nagyon […]

Pünkösdi ünnepség

2015. május 26-án, kedden, reggel 8 órától tartjuk pünkösdi ünnepségünket, melyre várjuk a kedves szülőket is. Kérjük, a gyermekek ünneplőben jöjjenek. Igét hirdet: Szabó J. Róbert lelkipásztor Ének és zenei szolgálat: Szabó András és csapata