Tájfutás Litéren!

Az idei tanév első tájfutó versenyét Nálunk rendezték meg a közparkaban. Már néhány évvel ezelőtt felmerült a szervezőkben, hogy jó lenne Litérre is elhozni az egyik fordulót. Végre összejött, köszönet érte a szervezőknek!

Diákjaink nagy örömmel fogadták, hogy helyben lesz a verseny, ami a jelentkezők számában is megmutatkozott. Várpalotáról is érkezett egy busznyi diák, így nem csak magunkkal kellett megküzdenünk a helyezésekért. Nagyon örültem, hogy sok új diák is kipróbálta a sportágat és jó érzéssel fejezték be a versenyt – “legközelebb is jövünk” – nyilatkozták többen is.

A kicsi terület ellenére nehéz pályákat jelöltek ki a szervezők, így a kihívás nem maradt el, pedig többen is úgy álltak rajthoz, hogy ez könnyű lesz…..hát mégsem lett az!

Nézzük az eredményeket:

Fiú II. korcsoport:

                                 Fellner Máté        III. hely

Lány III. korcsoport:

                                Békési Bianka       II. hely

                                Fertig Fanni          III. hely  

Lány IV. korcsoport:

                               Zavada Bianka         I. hely

                               Babai Rózsa             II. hely

Fiú IV. korcsoport:

                                Gerencsér Achillesz  I. hely

                                Balogh Alex               II. hely

                                Tornyos Péter           III. hely

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Képek ITT!!!