Iskolánk 15 tanulója vett ma részt, egy nem mindennapi kerékpártúrán…
Télies reggellel indult a mai túra a balatonfűzfői vasútállomásról. Őszintén szólva, mikor reggel kiléptem a lakásból, nem hittem, hogy a nap végén azt mondhatom, érdemes volt a mai biciklizésnek részese lenni.
A -3 fok ellenére a 6:45-ös találkozón mindenki tettre készen jelent meg, ami nagy akaraterőre vallott. Felálltunk a peronra, és leheletünk fehér „füstjét” szemlélve megállapítottuk, hogy a mai reggel inkább vonatozásra, mint biciklizésre alkalmas. Nagyon vártuk, hogy befusson a szerelvény, és a járgányok felrakását követően felmelegedjünk a kocsikban. Aztán mintha minden eddigi hezitálás, kétségbeesés elszállt volna, mindenki jókedvűen foglalta el helyét, és beszélgetéssel, étkezéssel, játékkal kezdte meg az egyórás utazást Gárdonyig. Úgy tűnt, hogy csak én kételkedtem a mai nap sikerében. Úti célunk közeledtével jókedvünket az időjárás gyönyörű napsütéssel jutalmazta, így mikor Gárdonyban leszálltunk a vonatról, már éreztük a napsugarak melegét.
Kilenc óra előtt pár perccel elindult a biciklis karaván nyugat felé, megcélozva első állomásunkat, a Mészeg-hegy csúcsán található 1848-as emlékhelyet. Dinnyésig szépen, magabiztosan haladt a csapat, majd vezetőnk (aki én voltam) egy jobbos kanyart korábban vett be a kelleténél, így zsákutcába futottunk. Vezetőnk mentségére legyen mondva, hogy a vasútállomás átalakítása miatt történt mindez, és hamar rátalált a helyes útra. Dinnyést – és ezzel a tó déli partját – elhagyva észak felé vettük az útirányt, és egy nagyon szép, a természet szépségeit elénk táró útszakaszon haladtunk. Megfigyelhettük a vizes élővilág őszi jellemzőit. A tó északi oldalára érve egy kisebb emelkedő és egy gyenge ellenszél próbálta kedvünket szegni, de mindhiába. Egy olyan csapatot, akik még szürkületben és -3 fokban elindultak, hogy meghódítsák a Velencei tavat, semmi nem tudott visszatartani. Közel 23 km tekerés után megérkeztünk a Velencei-tó partján kiemelkedő Mészeg-hegy tetejére. Mindenki kellemesen elfáradt, és jólesett a pihenés egy kiadós tízórai/ebéd kíséretében. A pihenőt követően Marika néni vezette körbe a csapatot a pákozdi emlékhelyen, és beszélgetett a tanulókkal a történelmi tanulmányaikból már ismert eseményekről.
Dél magasságában továbbindultunk az északi parton Sukorón át Velence felé. Mindenki megelégedésére szinte folyamatosan lefelé gurulhattunk feledve a Mészeg-hegyi emelkedőket. Következő programként a Vörösmarty-emlékház megtekintése várt ránk. Elérve Velence magasságába azonban úgy tűnt, hogy a vonat indulása vészesen közeleg, és az emlékház megtekintésével veszélybe kerülhet a hazautazásunk. Úgy döntöttünk, hogy a 13:15-ös vonat elérését nem kockáztatva – a következő járat este negyed hétkor jött volna – Gárdony felé vesszük az útirányt. Megérkezvén az állomásra elhatároztuk, hogy az indulásig hátralévő fél órát a tóparton töltjük el. A gárdonyi szabadstrandra érkezve ez nagyon jó ötletnek bizonyult. Kulturált partszakasz fogadott minket, (homokos partszakasz, játszótér) csodálatos rálátással a tóra és az északi oldal domboldalaira. Hamar elröppent az idő, és szomorúan, de elégedetten szálltunk fel a vonatra.
A vonaton ismét határtalan jókedv jellemezte a csapatot, de azért előjöttek itt-ott a mozgás és a friss levegő okozta jelek, így velem együtt többen is elbóbiskoltak az utazás alatt. Balatonalmádiba érkezve utoljára pakoltuk le a kerékpárokat, és a fűzfői Kék Öböl étterem felé vettük az irányt. Fél négyre beértünk a célba.
A túra végével azt mondhatom, hogy a címbéli „hősök” szó valóban igaz a résztvevők mindegyikére. A kerékpáros közlekedés szabályainak betartásával, fegyelmezett magatartással, gyors, fegyelmezett fel- és lepakolással vettek részt a mai túrán, így minden résztvevőnek – diáknak és szülőnek – jár a köszönet és a dicséret.
Mindenkinek jó pihenést és gazdag élménybeszámolót kíván,
Spengler András és Szén Lászlóné