A második félévben május második hétvégéjére esett az első iskolai bringázás. Régi időkre emlékeztető létszámmal jelentkeztek diákjaink és szülők (22 fő), igazi közösségi élményt adva a napnak. Vélhetően az is mozgató rugója volt a nagy számú résztvevőnek, hogy az idei nyári Bringás Vándorra is rekordszámú jelentkezőt regisztráltunk, ráadásul az 5. osztályból […]
Három napos erdei iskolában jártunk 2025. május 28- 30. között az Öreg-Bakony egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén: Vinyén. Miután részt vettünk iskolánk aulájában a hétfő reggeli áhítaton, a szülők segítségével, autókkal utaztunk a veszprémi vasútállomásra. Birtokba vettük a vasúti kocsit, voltak olyanok, akik le kellett győzzék kezdeti félelmüket, ugyanis még nem vonatoztak. Kezdetben […]
Április 9-től 11-ig a 4. b osztályosainkkal erdei iskolában voltunk. Nagyon tartalmas, élményekkel teli 3 napot töltöttünk Huszárokelőpusztán, a Kisbetyár Erdei Iskolában. Szerdán reggel helyközi járattal Bakonybélbe utaztunk, ahonnan gyalog indultunk tovább az úticélunkig. A ránk váró 13 km-t a Boroszlán Tanösvényen tettük meg, mely nagyon sok szép látnivalóval ajándékozott meg […]
Március 17-21. között az iskolában a víz körül forgott a világ. Regisztráltunk a HAPPY-HÉT eseményére, amelynek keretében igen színes és gazdag programokkal kedveskedtünk tanulóinknak. A hetet Robi bácsi áhítata indította, ahol a vizeink védelmére hívta fel figyelmünket. Ez után kezdetét vette a számos rendezvény, melyből minden napra jutott bőven. A tanórák […]
Iskolánk Természetjáró Csoportja ismét bakancsot húzott, és 2025. március 8-án 26 fővel, mintegy 18 kilométeres túrával befejezte a „Turistaúton a Bakonytól a Balatonig” túramozgalmat. Szombat reggel nyolc óra előtt pár perccel lelkesen gyülekeztünk iskolánk előtt, hogy különjárati autóbuszunkkal Városlődig utazzunk. A reggeli bélyegzést követően a piros sáv turistajelzésen hagytuk el ezt […]
Február 5-én a hetedik osztály Várpalotára utazott, hogy a Trianon múzeum kiállítását megtekintse. A múzeum kapuján belépve azonnal visszarepültünk az időben, hiszen az 1920-as évek pályaudvarán találhattuk magunkat. A díszlet és a hanghatások valóban azt az érzést kelltették, mintha egy vasútállomáson lennénk. Innen tovább haladva az életfához értünk, melynek lombkoronája és […]
Egy kis emlék Veres Vivientől a szombati túránkról, egyúttal kedvcsináló mindenkinek, aki még csatlakozott a Litéri Református Általános Iskola Természetjáró Csoportjához! 🙂 A Litéri Református Általános Iskola Természetjáró Csoportjának lelkes, 35 fős csapata, 2025. január 25-én, szombaton útnak indult, hogy a „Turistaúton a Bakonytól a Balatonig” túramozgalom következő, közel 20 kilométeres […]
Kedves Iskolapolgárok, Támogatóink! A mai naptól az új üveg (palack) visszaváltási rendszerrel is támogathatják iskolánk alapítványát! Kérjük, amikor használják a MOHU visszaváltó automatáit, szkenneljék be az alábbi QR kódot, és a visszaváltott palackok árát a MOHU a Litéri Általános Iskoláért Alapítvány számára írja jóvá! Célszerű a QR-kódos fényképet lementeni a telefonra! […]