2022. december 18-án, vasárnap, a veszprémi evangélikus templomban lépett fel a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, és a társaság Búzavirág Gyermekkara, amelynek vezetői, iskolánk ének-zene szakos tanára, Varga Áron tanár Úr, és Kovács Elek tanár Úr.
Nagy örömmel hallgattuk a felnőtt kórus mellett a gyermekkórust is, akik önállóan, illetve a Szilágyi Keresztény Iskola csengettyű-zenekarával együtt is énekeltek.
Iskolánk diákjai a Búzavirág Gyermekkarban:
Demeter Csenge, Szabó Bernadett, Szabó Johanna, Mészáros Dorina és Somogyi Ábel. A kórus tagja Demeter Szabolcs is, ő a mostani fellépésen nem szerepelt.
Köszönjük a szolgálatot, és Isten áldását kérjük a Búzavirág Gyermekkar munkájára, a tagok és a vezetőség életére!
Örülünk annak, hogy diákjainkra ezen a téren is büszkék lehetünk!