Éppen egy esztendővel ezelőtt, 2022. február 19-én vágtunk neki az újraindult természetjáró csoporttal első gyalogtúránknak, amely a Balaton-Felvidéki Kék túra útvonalát követte, Litér-Királyszentistván-Pétfürdő útvonalon. A 2022-es tavasz folyamán összesen három túrát szerveztünk. Céljaink: az egészséges életmód és a testmozgás népszerűsítése és támogatása diákjaink és családjaik körében, szűkebb természeti környezetünk megismerése, fizikai […]
Kedves Szülők! Szeretnénk segítséget kérni az iskolai almafák tavaszi metszéséhez! Olyan bátor szülőket keresünk, akik vállalják, hogy segítenek megmetszeni az almafákat, és nem zavarja őket, hogy közben az ökoszakkörös gyerekek is serénykednek körülöttük! Jelentkezni lehet Bán Helga tanárnőnél (digitnaplón keresztül vagy e-mailen: dbanhelga@gmail.com)! Köszönjük szépen! 🙂
2022. december 20-án, a 7. osztályos diákjainkkal a devecseri Vörösiszap katasztrófa emlékére állított kiállítást néztük meg. Volt süteményezős cukrászda látogatás és önfeledt játszótéri lazítás is, a hideg nem mindig volt zavaró:) Az eseményt szülői felajánlásokkal tudtuk fizikailag lebonyolítani, hálás köszönet, amiért azonnal és sokan ajánlották autójukat és magukat a gyerekek fuvarozására. […]
Mikulás napján izgatottan indultunk el az állatkertbe. A kapuban Csizmadia Karcsi bácsi várt minket. Ő körbevezette az osztályt és nagyon érdekes dolgokról mesélt. Láttunk kígyókat, medvéket, elefántokat, majmokat, zsiráfokat és oroszlánokat is. Voltak még más állatok is, de azok már a téli szálláshelyükön laktak. A tanodában olyan dolgokat tanultunk Karcsi bácsitól, […]
2022. november 23-án (szerda) a 8. osztályosainkkal vettünk részt az ÖVEGES PROGRAM laborgyakorlatán a Veszprémi Ipari Technikumban. Ezen alkalommal kettő fizikai, kettő biológia és kettő kémiai kísérleti órán tapasztalhatták meg diákjaink, hogy milyen egy igazi laborban kísérletezni, és tudásukat bővíteni! Köszönjük szépen a lehetőséget! Spengler András és Gyenes Viktor kísérőtanárok
Köszönjük az ismételt szülői összefogást, támogatást! Több, mint 1700 kilogramm ruha gyűlt össze, amelyet a mai napon elszállítottak! Iskolánk Diákönkormányzata részére ez 85 000 Forint bevételt jelent, amelyet diákjaink szabadidős programjára fogunk költeni! Köszönjük segítségüket, ígérjük, folytatjuk!