A megszokott időpontban, június utolsó hetében, immár hatodik alkalommal töltöttünk el egy hetet az ajka melletti Csingeri erdőben található Hubertus Erdei Iskolában. Délelőttönként a 28 alsós kisdiákkal hosszabb és rövidebb túrákon vettünk részt. A Kab-hegy környékét barangoltuk be túravezetőnk, Huiber György vezetésével. Közben érdekességeket hallhattunk a Bakony növény- és állatvilágáról, sőt azt is megtanultuk illetve átismételtük, hogyan viselkedik az erdőben egy igazi természetjáró. Jókedvünket nem szegte sem a nagy hőség, sem a hatalmas sár, de még a rengeteg lépcső sem. A túrákról visszatérve a bőséges ebéd elfogyasztása után következhetett a várva várt „csendespihenő”, melyet igazán csendesnek senki sem nevezhetne… Délutánonként a kézműves foglalkozásokon volt ki gyöngyöt fűzött, hűtőmágnest és spatulaképet készített, de olyan is akadt, aki kavicsot dekupázsolt. Nem csak délután, de este is jókedvű gyerekzsivajtól volt hangos a környék. Ekkor kerültek elő a pingpong- és tollasütők, labdák, de többen fogócskáztak, bújócskáztak az erdőben. Hétfőn, kedden este „moziztunk”, szerdán szalonnasütéssel zártuk a napot.
Nagyszerű hetet töltöttünk el a Bakony szívében. Gyuri bácsitól csak így búcsúztunk: JÖVŐ NYÁRON ÚJRA TALÁLKOZUNK!
Nagy segítségünkre volt egykori tanítványunk, Papczun Réka. Örülünk, hogy velünk volt és készségesen segített, bármilyen kéréssel fordultunk is hozzá. Köszönettel tartozunk az iskolai alapítványnak, amely gyermekenként 1000 Ft-tal támogatta a táborozást. Köszönjük az iskolának az odautaztatást és hálásak vagyunk a Szülőknek, hogy haza is hoztak bennünket… J
Noszlopy Szilvia és Kárpáti Katalin
[slideshow_deploy id=’5832′]