Csivitelők Bábcsoport a Bűvös Bábos Fesztiválon

A litéri Csivitelők Bábcsoport 2023. május 11-14-ig részt vett a Veszprémben megrendezett Bűvös Bábos Fesztiválon. A Bűvös Bábos Fesztivál gyermek bábcsoportok nemzetközi találkozója volt, ahová minden vármegyéből érkeztek gyerekek, fiatalok. A Kárpát-medence magyarlakta területeiről is fogadott vendégeket a rendezvény. A csoportok egy éves komoly felkészülés, kutató munka, közös bábkészítés, sok-sok gyakorlás után állhattak fel a színpadra.

Feithné Hegedűs Gabriella a csoport vezetője. Lelkes, kitartó, következetes munkájának és a gyerekek csodálatos együttműködésének köszönhetően Hárs László: A világot járt kiscsacsi című meséje kelt életre a színpadon. Az első nyilvános bemutatóra, a premierre, május 11-én délelőtt került sor, amikor a Csivitelők a litéri óvodásoknak mutathatták be a mesét. Ezt délután színpadbejárás követte. Másnap, pénteken a fesztivál résztvevői és a zsűri előtt is bemutatkozhattak az új darabbal.

A mesét eljátszották: Barabás Natália, Horváth Abigél, Horváth Róbert, Lampert Auróra, Lampert Koppány, Paizs Norbert, Papp Csenge, Tóth Zsófia, Varga Flóra, Gabi néni és Tündi néni. Abigél még óvodás, a többiek a Litéri Református Általános Iskola 1. és 2. osztályos tanulói.

Különösen nagy megtiszteltetés és elismerés volt a Csivitelők Bábcsoport számára, hogy az ünnepélyes megnyitó után elsőként mutathatták be produkciójukat a lelkes közönségnek. Nemcsak a világot járt kiscsacsit és segítőit, hanem a bábokat mozgató gyerekeket is nagy szeretettel vette körbe a bábosok nagy családja. Bárhová mentek, felismerték, dicsérték őket, és emlékeztek a fellépésükre.

A 4 nap alatt sok-sok tehetséges csapattal, színvonalas produkcióval ismerkedhettek meg. Kirándultak, koncerteket, színpadi előadásokat láttak, játszottak, fakanálbábot táncoltattak és sokat kézműveskedtek. Biztosan emlékezetes marad számukra a szombat esti bábos felvonulás, amely a Lordok házától indult. Rezes banda fújta a talpalávalót, egészen addig, amíg az Acticity Mozgásközponthoz ért a színes-bábos menet. Boldogan fotózkodtak a busó jelmezbe bújt alakoskodókkal, sőt volt olyan litéri gyermek, aki fel is próbálhatta a busó álarcot! Sok-sok élménnyel töltötték meg tarisznyájukat és szívüket-lelküket.

Hamarosan, a litéri gyermeknapon a helybéli gyerekek is találkozhatnak a kiscsacsival és barátaival. Mindenkit szeretettel várunk május 26-án 18 órakor a litéri művelődési házba, hogy együtt izguljunk a kiscsacsiért.

Hálás vagyok, hogy ezen a nagyszerű rendezvényen velük tarthattam, kísérhettem őket és részt vehettem a mesében, a számtalan közös élményben Nagyon büszke vagyok bátorságukra, tehetségükre, teljesítményükre!

Egyedné Kamondi Tünde,

kísérő és jókedvű résztvevő