Drámapedagógiai foglalkozáson jártak hetedikeseink Budapesten

Hetedikeseink április 1-jén, kedden délelőtt egy különleges programon vehettek részt. Budapestre utaztunk, és a Káva színház által szervezett ARS drámafoglalkozáson egy olyan történetbe csöppentünk, amely egy fiktív játszótéren bontakozott ki. Olyan színházi szituációkban gondolkodhattak a gyerekek, s olyan helyzetek kerültek elő, amely gyerekcsoportok problémái lehetnek a való életben is. Aktívan, véleményüket elmondva alakították a diákok a történetet, melyet egy drámatanár vezetett, aki szintén szerepeket játszott. Egy – egy helyzetre más-más nézőpontból volt lehetőség ránézni. A szerepjáték során megtapasztalhatták a gyerekek, hogy milyen más szerepbe belehelyezkedni. Színházi és drámapedagógiai eszközökkel sikerült az aktuális kérdéseket körbejárnunk. Elgondolkodtató, hatásos színházi élmény volt. Az élményen túl előnye volt a foglalkozásnak, hogy a diákok kommunikációs és a vitakészsége is fejlődött.

Köszönöm Igazgató Úrnak a csoport kíséretét, a Káva színháznak pedig a lehetőséget!

Éliásné Biró Lilla osztályfőnök