Év végi osztálykirándulások: az 1.a. osztály Veszprémben kirándult

2025. június 2-án, az első meleg nyári napon útra keltünk az 1.a osztállyal Veszprémbe. Távolsági busszal utaztunk be a gyerekekkel. Az autóbusz-állomáson a városnéző kisvonat várt minket. Ezzel utaztunk az állatkertig. Menet közben a gyerekek megismerkedhettek a város nevezetességeivel. Útközben a kis elsősök sok ember arcára mosolyt csaltak, és lelkesen integettek a vonaton utazó kis csoportunknak. Az állatkerthez már korgó pocakkal érkeztünk, így először jó magyar módjára elfogyasztottuk a tízórait. Étkezés után elindultunk felfedezni az állatkert lakóit. A tanulók lelkesen kamatoztatták olvasói tudásukat, és a tájékoztató táblákról olvasták el az állatok nevét és a legfontosabb tudnivalókat. A tikkasztó hőségben próbáltunk árnyékba húzódni, de többször kellett pihenőt tartanunk. Az egyik pihenőnk alkalmával éppen a fókák látványetetésére készülődtek, így szerencsénkre részesei voltunk ennek a remek programnak. Sok érdekes információval gazdagodtunk, nagyon tetszett a gyerekeknek és a felnőtteknek is az állatok mókás viselkedése. A kirándulás végére hagytuk a Dínó parkot. Itt természetesen felmásztak, bebújtak a gyerekek mindenhová, ahová csak lehetett. Majd pihenésként a homokban mini ásatást végezve kincseket és cápafogakat kerestek. Utolsó állomásunk a fagyizó volt. Fáradtan, de sok élménnyel és tudással gazdagodva indultunk a kijárat felé, ahol a szülők már várták a csemetéiket.

Czaun Ildikó, Kruppáné Kerekes Brigitta