A tanév végéhez közeledve eddigi leghosszabb kerékpártúránkra készülődtünk. Diákjainkkal egy kb. 65 kilométeres túrára szántuk rá magunkat, ami a végére 73 km lett. Június 7-én, egy igazán meleg nyári napon vágtunk neki az útnak. Reggel Balatonfűzfőről vonattal indultunk Badacsonyba, majd onnan kerekeztünk vissza a kiindulási helyre.
Izgalmasan indult a nap, mert a hosszú hétvégén várható volt, hogy a vonaton sokan lesznek, és az sem mellékes, hogy több mint tíz kerékpárt is fel kellett rakni a vagonba. A megpróbáltatás ennek megfelelően nem is maradt el. A vonat közel 20 percet késett, és dugig volt emberekkel, na meg kerékpárokkal is. Éppen csak fel tudtuk rakni a járgányokat, de már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Marika néni a gyerekekkel felszállt az utazókocsiba, én meg felvigyáztam és folyamatosan pakolgattam a kerékpárokat, hogy az állomásokon mások le tudjanak szállni.
A nehézkes indulás után nagy megkönnyebbülés volt leszállni és lepakolni a vonatról. Ekkor úgy gondoltam, hogy a nap legnehezebb részén túl vagyunk – és ez így is lett. Leszállás után feltöltöttük kulacsainkat, felszereltük táskáinkat és elvégeztük az utolsó simításokat, majd nyeregre pattantunk, aztán Révfülöp felé vettük az irányt. Az útvonalunk kezdeti szakaszát nem a part menti kerékpárúton, hanem a Balaton-felvidék dombok-völgyek övezte kerékpárútján tettük meg. Csodaszép tájakon tekertünk keresztül. Közben fel sem tűnt, hogy igen csak nehéz terepen haladunk, de diákjaink nagyon lendületesen és jókedvűen szelték a kilométereket. Engem is úgy elbűvölt a táj szépsége, hogy egy elágazásnál nem fordultam el – csak kilométerekkel odébb derült ez ki – így a révfülöpi megállóhely kimaradt. Hosszas tekerést követően Zánkánál hagytuk el a dombok övezte vidéket, és megérkeztünk a zánkai strand előtti pihenőhelyre, ahol megebédeltünk és szusszantunk egy jó félórát. Mindenki megrohamozta a büféket vagy elővarázsolta az elemózsiás táskáját, majd a ledolgozott kalóriák pótlásához fogott. Gyorsan elszállt a pihenőidő és teli hassal a déli nap melegében ismét nyeregre pattantunk. A hosszas pihenő után az első néhány kilométer megtétele nem volt éppen kellemes, de miután ezen túljutottunk, már könnyedén ment a tekerés. Biztattam diákjaimat, hogy nagy emelkedők már nem nagyon lesznek itt a part közelében, de pechemre nem sokkal ezt követően két alattomos emelkedőt is meg kellett másznunk. Ezután már könnyű terepen haladtunk. A következő úti cél az örvényesi vízimalom megtekintése volt. Megérkezvén a malomhoz mindenki rögtön a hatalmas, forgó lapátkereket vette szemügyre. Csoportunkat a malom „gazdája”, Pál Imre bácsi vezette végig a látnivalókon. Látszott, hogy nagyon szereti a malmot, mindent tud róla és az itt történtekről. A fiúknak bemutatta a malom gépészeti rendszerét, a lányoknak pedig az őrlés eredményéről, a különböző lisztekről tartott kiselőadást, és persze nem maradtak el a kérdések sem, melyekre igyekeztünk jó válaszokat adni, de nem mindig eredményesen. Élményekkel gazdagodva Balatonfüred felé vettük az útirányt, ahol a Tagore sétányon megpihentünk, és fagyiztunk egyet. Innentől már ismerős terepen haladtunk, mert egy korábbi túránk úti célja éppen Balatonfüred volt. Beiktatva még néhány kisebb pihenőt szerencsésen megérkeztünk a balatonfűzfői vasútállomásra, ahol minden diák meglepetten vette tudomásul, hogy letekert 73 kilométert! Nagyon büszke voltam diákjaimra, hogy egy ilyen meleg nyári napon ilyen komoly távot tudtak teljesíteni.
Gratulálok a csapatnak!
