Hagyományteremtő Ki? Mit? Tud? az iskolában
2017. január 27-én délután nagy izgalommal töltötték meg a gyerekek, szülők, tanárok a tornatermet. Hiszen ilyen program még nem volt a Litéri Református Általános Iskolában. Novemberben hirdettük meg az iskolai Ki? Mit? Tud?-ot. A szervezők szándéka szerint, a gyerekek önállóan jelentkeztek és készültek a versenyre. A tanárok már csak a kész produkciókon simítgattak. Végül a nagy napon 19 műsorszámot mutatott be 29 tanuló a nagyérdeműnek. Vers, próza, tánc, hangszer, ének kategóriákat, egy kiváló rajz-festmény kiállítást és egy különleges viadalt is láthattunk: Rubik kocka-tekerő versenyt, ami – akár egy foci VB – különösen felizgatta a közönséget. A vers és prózai előadók között volt, aki dramatizált módon, de volt, aki kívülről, a színészeknek is nagy feladatot adó, komoly hosszúságú mesét adott elő. Az énekesek hol zenei alapra, hol hangszeres kísérettel, és volt, aki zenekarral lépett fel. Külön dicséret illeti azokat az énekeseket, akik az eredeti ének nélküli, úgynevezett „alapra” énekeltek, hiszen ez az előadásmód különösen nagy figyelmet igényel.
[slideshow_deploy id=’3016′]
A zongoristák előadásában széles volt a paletta, hiszen a fél éve játszó tehetséget, nem lehet összemérni a több éve színpadon előadó zongoristával. A zenei választékban pedig a gyerekdaloktól kezdve a komoly zenén át jazz és rock & roll improvizáció is elhangzott. A táncosok kitettek magukért. Bemelegítésként a Zöldág tánccsoport Szabó Sándor: Gömöri táncok – vastapssal jutalmazott -, nagyszabású, színes koreográfiájával kápráztatta el a közönséget. Nem csoda, hiszen Pintér Katalin és Szabó Sándor tanárok vezetésével már évek óta magas szintű műsort állítanak színpadra első sorban a litéri gyerekkel. Versenyeztek a tanulók modern, dramatizált, jelmezes, akrobatikus, szóló és társas tánccal is. Mindegyik koreográfia nagy sikert aratott. A közönség többször már a produkció alatt vastapssal lelkesítette a szereplőket. A rajz-festmény kiállítást két tanulónak köszönhetjük. Mós Eszter és Veiczer Dalma (8.) a portfóliójukból mutatot be néhány gyönyörű darabot Szabó Zsóka tanárnő felkészítésével. Nekik köszönhetjük a Ki Mit Tud? oklevél grafikáit is. Látszik, hogy komolyan és tudatosan készülnek választott pályájukra.
A Zsűri néhány szóban minden produkciót értékelt. A fellépők pedig nagy örömmel vették át az oklevelüket és a csokikat. A produkciók minőségét mutatta, hogy a több mint két órás műsor alatt a publikum – elsősorban a gyerekek – feszült figyelemmel kísérték az előadásokat és több bemutató fergeteges sikert aratott a közönségnél.
A műsorvezető zárásként megkérdezte, hogy legyen-e jövőre is Ki Mit Tud?. A válasz várható volt. A közönség és a szereplők nagy óvációval, egyhangúlag szavazta meg, hogy IGEN.
Sajnos néhány szereplő betegség miatt nem tudott fellépni, de nekik – a Zsűri javaslatára – a szokásos hétfői áhítatokon adunk lehetőséget produkciójuk bemutatására.
Moldován László szervező tanár
[slideshow_deploy id=’3005′]