Köszönet és Hála: lezárult az adomány-gyűjtés!

Lezárult a Magyar Református Szeretetszolgálattal közös gyűjtőakciónk a kárpátaljaiak, és a háború elől oda, vagy hazánkba menekülők számára.

Ennek keretében:

– 2064 kilogrammnyi élelmiszert és tisztálkodási cikket gyűjtöttünk, válogattunk, dobozoltunk és szállítottunk el az alsóörsi központba, ahonnan ma reggel 6 tonna indult el a Református Szeretetszolgálat szervezésében a határra,

– 300 000 Forint készpénz adomány is érkezett, amelyet szintén a mai napon befizettem a Magyar Református Szeretetszolgálat NEMZETI ÖSSZEFOGÁS számlájára.

Ezúton szeretném hálásan megköszönni minden Adományozónak, akik hozzájárultak bármilyen formában a gyűjtéshez! Hálával és köszönettel tartozunk azoknak, akik segítettek a válogatásban, a szállításban, az adománygyűjtés bármely szakaszában!Külön öröm számomra, hogy ebben a helyzetben teljes volt az összefogás Litéren, és az önkormányzat, a civil szervezetek is minden segítséget, támogatást megadtak! Összefogás nélkül mindez nem sikerülhetett volna!

Áldás, Békesség!

Gyenes Viktor igazgató

ui.: szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Magyar Református Szeretetszolgálat Facebook oldalát, ahol minden nap friss híreket osztanak meg az aktuális helyzetről, és az adományok átadásáról a Szeretetszolgálat munkatársai!