Labdarúgás Diákolimpia – Körzeti selejtező és döntő

Tavasszal folytatódtak a labdarúgó Diákolimpia fordulói. Iskolánk a csoportjából a 2. helyen állt az őszi forduló után. Most ismételten két mérkőzés várt a fiúkra, Balatonkenese és Balatonfűzfő csapata ellen léptünk pályára. Az első meccset a kenesei csapat ellen magabiztosan megnyertük, majd a fűzfőiek ellen nem találtuk a védekezés feltörésének módját és vereséget szenvedtünk. A tavaszi fordulót a csoport 2. helyén zártuk, így jogot szereztünk a körzeti döntőn elindulni, ahová Igazgató úrral ment a csapat.

Az első mérkőzést a döntőbe jutásért játszottuk Almádi ellen. Nagyon szépen játszott a csapat szép helyzeteink voltak, de a végén 5:1-es verséggel hagytuk el a pályát és a következő meccsünket a 3. helyezésért vívtuk a vörösberényi iskolával. Nagyon szorosan alakult a mérkőzés, ami helyenként a durva játéktól sem volt mentes. Az almádiak ellen mutatott szép, ötletes játék ezen a meccsen már nem dominált, de küzdöttek a fiúk. A lefújáskor sajnos 2:1-es ellenfél vezetés volt, így nem sikerült a dobogós helyet megcsípni.

Természetesen a 4. helyezés is szép eredmény, a mutatott játék alapján dicséret illeti a fiúkat!

Gratulálunk!

Spengler András testnevelő tanár