Pályaorientáció: üzemlátogatás Veszprémben

2024. május 8-án, szerdán reggel, 14 tanulónk a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében üzemlátogatáson vett részt. Látogatásunk helyszíne a Veszprémi Iparos Park volt. Az iparos park a fémmegmunkálás területén, szakképzésben tanuló diákoknak modern környezetet biztosít duális képzőhelyként.

Első lépésben egy számítástechnikai teremben kezdtük a programot, ahol az elméleti oktatás folyik, itt láthatták a diákok, hogy a kézi tervrajzokkal szemben mennyire gyorsabb számítógép segítségével megrajzolni az adott gyártandó terméket. Majd a gyakorlati tapasztalatszerzéshez a gépcsarnokba vonultunk. Korszerű gépeket láthattunk működés közben az ezer négyzetméteres csarnokban, ahol a tervezés és a gyártás folyik. Az itt dolgozók egyedi és sorozatgyártást is vállalnak és minőségellenőrzés is folyik az üzemben. Az itt eltöltött egy óra alatt jellegzetes hangokat és „anyagszagot” érezhettünk, vagyis testközelből tapasztalhattuk meg a fémgyártás szakaszait.

A diákok látóköre szélesedett azáltal, hogy betekintést nyerhettek az üzembe folyó munkába. Segítséget kaptak abban, ha majd a pályaválasztás elé kerülnek, hogy mérlegeljék, tetszik e nekik a ilyen munka, a munkakörülmények s ők is szívesen dolgoznának hasonló munkahelyen vagy az is segítség ha pedig egyáltalán nem talált vonzót abban, amit látott, mert tudatos döntést tud majd hozni a tapasztalatai alapján.

Köszönjük az Iparkamarának a szervezést, a lehetőséget, az üzem dolgozóinak pedig az üzem bemutatását és az ajándékot!

Éliásné Biró Lilla pályaorientációért felelős pedagógus