Az indulás előtt megtörtént a kerékpárok műszaki ellenőrzése, valamint a csoportos kerékpározás legfontosabb tudnivalóit is átbeszéltük a résztvevőkkel. A túrán a diákokon kívül Jani Erika (Erika néni) tartott a csapattal és volt segítségemre, amit ezúton is nagyon szépen köszönök Neki.
A reggeli induláskor egy közös kép elkészítését követően nyeregbe pattantunk és elindultunk az első megálló felé, Balatonkenesére. A mai napon megdőlt az a teória, hogy a kerékpárosnak a szél mindig szembe fúj és gyönyörűen vitorláztunk néhány tekerés kíséretében az úticél felé. A csapat nagyon vidáman fogadta a hátulról érkező segítséget, erőlködésnek nyoma sem látszott. Látván ezt, nem akartam kedvüket szegni és rögtön felhívni figyelmüket arra, a cseppet sem elhanyagolható tényre, hogy visszafelé is fogunk majd jönni, és akkor….. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Megérkeztünk Kenesére a strand melletti bazár- és büfésorra, ahol negyed órát pihentünk. A csapat evett-ivott, lesétáltunk a vízpartra, majd erőt gyűjtve nekivágtunk az egyik legnehezebb szakasznak, az akarattyai emelkedőnek. Azt lehet mondani, hogy a pihenőtől szinte végig enyhén emelkedik a terep, ami az utolsó 7-800 méteren fokozódik. Voltak páran, akik az utolsó méterekre elfáradtak és tolták a járművüket, de a lényeg, hogy mindenki felért az emelkedő tetejére. Elmondtam a résztvevőknek, hogy minden rosszban van valami jó is, ami esetünkben azt jelentette, hogy ha felértünk a csúcsra, akkor onnan lefelé is visz út, amin tekerés nélkül suhanhat a csapat. Hát most ez történt és rögtön elfelejtődtek a pár perccel korábbi erőfeszítések pillanatai, mindenki önfeledten száguldott lefelé.
Befordulván a déli partra Balatonvilágosra érkeztünk, ahol egy szép egyenes nyaralóövezet által határolt út vitt keresztül. Nagy volt a nyugalom, élvezhettük a gyönyörű környezetet és a madarak énekét. Hamarosan elértük a világosi magaspartot, ahol a milleniumi emlkéműnél pihentünk meg (kerékpáros pihenőhelynél). Diákjainknak nagyon tetszett az elénk táruló panoráma. Csodálatos volt a szeles víztükör, ahogy dobálta a hullámokat. Innen 20 perces pihenőt követve indultunk úticélunk felé Siófokra. Nagy volt az öröm, amikor átléptük a település jelző táblát, bár ezt követően még vagy 6 km-t kellett megtenni, hogy elérjük a kikötőt és a Jókai parkot. Megérkezésünkkor a kilométer számlálója 38 km-t mutatott, így már kiderült mindenki számára, hogy a tervezett 60 km-ből lesz vagy 75 km. Leraktuk a kerékpárokat és mindenki a büfék felé vette az irányt, hogy pótolja a ledolgozott kalóriákat. Egy kedves vendéglátós meginvitálta a csoportot és olyan akciót kínált, aminek nem tudtunk ellenállni. Két gyros és két üdítő 750 Ft-ért, ami tényleg nagyon kedvező, arról nem is beszélve, hogy nagyon kulturált körülmények között fogyaszthattuk el és nagyon ízletes és jó adagot szolgáltak fel. Megállapítottuk, hogy már csak ezért is vissza fogunk térni ide.
Az ebéd elfogyasztását követően, nehézkesen indult visszafelé a csapat. Szerencsére nem szemből, inkább oldalról fújt a szél, nem nehezítve különösen a visszafelé vezető utat. A csapat sík terepen haladt egészen a világosi vasútállomás előtti meredek emelkedőig, minek láttán néhányunknak sírni támadt volna kedve, de természetesen összeszorított foggal ki így, ki úgy de felküzdötte magát, majd a kerékpáros pihenőnél örömmel szabadult bicikliétől és terült el a füves placcon, vagy pihent meg a tuskókon.
Ez után következett az, amire senki sem vágyott, bekanyarodtunk a keleti oldalra és szó szerint a pofánkba, akarom mondani arcunkba csapott a szél. Megtudhatta mindenki milyen is széllel szemben kerékpározni. A csapat nagy része jól állta a szelet, néhány ember szakadt csak le a csapattól. Az akarattyai lejtőröl lefelé menet navigációs hiba történt, mert a konvoj vége egy kereszteződésnél rossz felé vette az útirányt, – állítólag én adtam pontatlan információkat – de két fiú megkereste a külön utakon járókat és visszavezették Őket hozzánk. Elértünk Balatonkenesére, ahol két lány úgy döntött, hogy a túra hátralévő részét autóval teszik meg. Ők ekkor éppen 60 km-t tekertek, ami állításuk szerint legalább 2-3x több, mint amennyit eddig valaha teljesítettek. Le a kalappal a teljesítményük előtt, főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egyikőjük olyan kerékpárral jött el, amit legalább 4 éve kinőtt. Mondtam is neki, hogy ez olyan, mintha 2x annyit tekerne mint a többiek – azt hiszem legközelebb már egy másik kerékpárral fog jönni :-). A többiekkel nekivágtunk az utolsó 12 km-nek, ami nem volt könnyű, de hogy legyen motiváció elhatároztuk, hogy Fűzfőn még betolunk néhány gombóc fagylaltot, mielőtt hegymenetnek vesszük az irányt. Így is tettünk, kellemesen elnyalogattuk a fagyit és nyeregre pattanva megmásztuk a hazafelé úton elénk tornyosuló magaslatokat. Pontban 17:00-kor megérkeztünk az iskolához és teljesítettük a mai távot, ami 76 km lett.
Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, a kitartást és remélem legközelebb is eljöttök, amikor a Káli-medence csodálatos tájait vesszük szemügyre két kerékről!
Résztvevők: Eősze Laura, Kernusz Fanni, Csomor Lilian, Jáki Laura, Wolher Armandó, Farkas Levente, Gerencsér Achillesz, Pozsgai Zalán, Kiss Dominik, Károlyi Róbert, Felber Gábor, Dömsödi Gergő, Szőnyegh Ádám,
U.I.
Természetesen minden résztvevőnek jár egy nagy 5-ös tesiből, bár tudom, hogy sokan inkább matekból, fizikából, vagy éppen kémiából áhítoznak egy ötösre.