[slideshow_deploy id=’3275′]
2017. április 11-én, kedden, Tavaszi Lelki Napot tartottunk. Iskolánk hagyományaihoz hűen, ám új programokkal szerettük volna a tavaszi szünet előtti utolsó napot eltölteni, hogy lelkileg is tudjunk készülni a Húsvétra. Ennek jegyében reggel a katolikus hittanosok diákmisére mentek, amelyet Szécsi Ferenc plébános Atya celebrált, a református diákok pedig a gyülekezeti házban vettek részt húsvéti bábelőadáson. Mindeközben az etikás tanulók gondoskodtak az iskolaudvar szépítéséről, illetve a termek berendezéséről. 9.30-tól az alsó tagozaton Kövi Szabolcs fuvolaművész tartott hangszerbemutatóval egybekötött koncerteket (részletes beszámolónkat lásd a honlapunkon), a felső tagozaton pedig a Veszprémi Civil Ház (Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház) szervezésében érzékenyítő órákra került sor: fogyatékkal élő embertársaink tartottak rendhagyó órákat mindennapi életükről, munkájukról, és arról, hogyan lehet teljes értékű életet élni egy kicsit másként… Így a diákok megismerkedtek egy hallássérült, látássérült, autista illetve kerekesszékkel élő embertársunk mindennapjaival. Diákjaink rendkívül érdeklődve, tisztelettel hallgatták az előadásokat, kérdéseikkel pedig jelezték az előadók számára, hogy nyitottak és empatikusak. Mind diákjaink, mind az előadók örömmel nyilatkoztak az együtt töltött időről! Köszönjük szépen a lehetőséget a Veszprémi Civil Háznak, és Horváth Editnek! A délelőtti programokat követően ebéd következett, majd az alsó tagozaton indult a kézműves játszóház (részletes beszámolónkat lásd a honlapunkon), a felső tagozatosok pedig a Diákönkormányzat szervezésében számháborúzni indultak a közeli erdőbe. A Tavaszi Lelki Nap szép időben és jó hangulatban telt, így lelkileg és testileg is készültünk Húsvét Ünnepére! Áldott Húsvétot kívánunk!