2022-es magasöves TKD vizsga

A decemberi hónap most verseny helyett vizsgával indult a Taekwon-do-sok körében. Budapesten a magasövesek vizsgáját rendezték meg, ahol a sportolók piros övre (2GUP) illetve piros öv/fekete csíkra (1 GUP) kvalifikálhatták magukat.

A Litéri Farkasodu csapatból 6-an, ebből iskolánkból 5 tanuló indult ezen a megmérettetésen, Talián Zsolt és Molnár Zsolt szakmai felkészítése mellett Nyemcsok Ádám erőnléti edzés támogatásával.

Hónapokon átívelő felkészülésük eredményét mutathatták meg a Taekwon-do Szövetség vezetői előtt. 3 formagyakorlat mellett számos technikai elemet kellett kivitelezniük, illetve fizikai állóképességüket is mustrálták a szigorú vizsgáztatók.  Csapatunk tagjai több ízben is dícséretben részesültek a hosszúra nyúlt nap alatt, hiszen felkészültségük, hozzáállásuk tagadhatatlanul megmutatkozott a gyakorlataikban.

Tradícionális küzdelemben a vizsgán segítőként részt vevő Homolya Alíz munkáját is dícséret illeti, hiszen általa is sikeres vizsgát tehetett a partnere. Köszönjük Alíz!

Piros öv , 2GUP-ra vizsgázott tanulók: 

 – Justin Alíz

 – Pápai Zoé

 – Térmeg Sára 

 – Bertalan Anna 

Piros öv / fekete csík, 1 GUP-ra vizsgázott tanuló: 

 – Justin Zalán

Zalánnak életkoránál fogva, már a törés számokban is részt kellett vennie, ahol példamutatóan végezte az egyre nehezedő gyakorlatokat. Az előtte álló 3 számból mindet hibátlanul kivitelezte. Gratulálunk. 

Ebben a sportágban is a színeknek mögöttes jelentése van. 

PIROS ÖV:  veszélyt jelez, mely figyelmezteti ellenfeleit,hogy maradjanak távol viselőjétől és egyben a viselőjét is emlékezteti, hogy tudása immár veszélyes hatalom, melyet felelősséggel kell kezelnie. 

Újdonsült piros öves Hölgyeinkre és a fekete csíkos Úrra is roppant büszkék vagyunk, viseljétek Ti is büszkén a megszerzett öveiteket, mert a belefektetett munkát, alázatot tükrözi vissza a világnak. 

Hajrá Farkasok,Hajrá Litér 

Vincze Kriszta