2021. február 23-án 5.alkalommal rendeztük meg iskolánkban a brit hagyományú palacsinta-forgató versenyt. A korábbi évekhez képest kicsit merészebbek voltunk, mert 3 próbatételre invitáltuk a jelentkező diákokat: 1. sima forgatásra, 2. rövid szlalom pályán való futásra (forgatással együtt) és 3. díszítésre is!
17 “hivatalos” résztvevő volt a felső tagozaton, de volt olyan is, aki megfigyelőként, vagy társai lelkes drukkolójaként, esetleg palacsintára áhitozva érkezett.
A 3 helyszínen Csaba bácsi, Tündi néni, Lőrincze Papp Helga és Bán Helga néni segítették a munkát.
Hálás köszönet azoknak a szülőknek, akik tésztát küldtek sütésre, vagy kész palacsintát hoztak díszítésre, nélkülük nem jöhetett volna ez a rendezvény!:)
Gratulálunk azoknak, akik legyőzve félelmeiket először próbálkoztak a versenyszámokkal, de a visszatérőknek is, hogy jelenlétükkel emelték a színvonalat és bíztatták a kezdőket!:)
Jövőre várjuk csapatok jelentkezését is!:)
Bán Helga szervező