A tanévnyitó ünnepély emlékei

2022. augusztus 31-én került sor iskolánkban az ünnepélyes tanévnyitóra. Ez az alkalom kiemelten fontos iskolánk életében, hiszen ekkor fogadjuk iskolapolgárainkká az új első osztályosokat (idén pontosan 30 kisdiák kezdte meg tanulmányait intézményünkben), valamint kérünk áldást az új esztendőre, az előttünk álló feladatokra.

Hagyományainkhoz híven az iskolazászló bevonulását követően a 8. osztályosaink kísérték be kézenfogva az elsősöket, akik egy kedves verssel búcsúztak óvodás koruktól és az óvónéniktől, és iskolai nyakkendőjük büszke tulajdonosaként immáron tanítóik – Csilla és Ildikó nénik – vették át őket.

Az évkezdő áhítatot, áldást és közös imádságot iskolánk református hitoktatója, Szabóné Mayer Melinda nagytiszteletű Asszony tartotta, amelyet Gyenes Viktor igazgató Úr gondolatai követtek, aki hivatalosan is megnyitotta a 2022/2023-as tanévet.

Iskolánk hagyománya, hogy minden első osztály elülteti az udvaron a „Tudás Fáját”. Ez idén is így történt: egy csodálatos selyemakácot ültettek a kis elsősök.

Isten áldását kérjük minden Iskolapolgárunk és a Családok életére!

Emlékként pedig a fényképek, amelyeket köszönünk Halmy Fanninak!