Erdei iskolában jártak 6. osztályosaink

A tanévet iskolánk 6. osztályos tanulói a természetben kezdték. 2022. szeptember 5-7. között a Balaton-Felvidéki Erdei Erdészeti Iskolában töltöttünk el három élményekben és programokban gazdag napot.

Szeptember 5-én reggel az iskolából indultunk csomagokkal felpakolva. Amint megérkeztünk az erdei iskolába, Viktor bácsival egy rövid túrát tettünk a közeli tanösvényen. Megismerkedtünk az elegyes erdő fogalmával, megvizsgáltuk a fákat, a kőzeteket, láttuk a villámcsapásban elpusztult öreg bükkfa maradványait. A túra után is tartalmasan folytatódott a nap, délután íjászbemutatón vettünk részt, este pedig egy kis lelkes csapat sétát tett az erdőben vadakra lesve. Ugyan nem találkoztunk egyetlen állattal sem, de izgalmas volt a sötétedő erdő hangjaiban elmélyülni. Természetesen játékra is jutott idő, a focipályán komoly meccsek zajlottak, a játszótéren pedig önfeledten hintáztak a gyermekek. Pintér Kati néni pedig izgalmas ön-és társismereti feladatokkal látta el a csapatot 3 napon keresztül.

A reggeleket tornával kezdtük, ettől mindannyian felfrissültünk készen az új kalandokra. Kedd délelőtt kenyeret sütöttünk egy helyi pék, Balázs bácsi irányításával, aki sok érdekességet megosztott velünk a kenyérsütés rejtelmeiről. A délutánt egy újabb túrával töltöttük Viktor bácsi vezetésével. Elgyalogoltunk Szentjakabfáig, ahol a nemrég átadott községi szabadidőparkban és tanösvényen játszottunk. Kipróbálhattuk a mezítlábas ösvényt, szabadtéri sporteszközöket, valamint egy rögtönzött tekebajnokságot is rendeztünk. A túra után igazán jólesett a tábortűz mellett elköltött vacsoránk, amelyet magunk készítettünk, finom szalonnát, virslit sütöttünk. Ám az igazi kaland csak sötétedés után indult, hiszen következett a bátorságpróba! Minden diákunk kitett magáért, és áthaladt a sötét erdei ösvényen. Szerencsére a félelmetes favágókkal idén sem találkozott senki, és a jeti is elkerülte a környéket. Igazán büszkék vagyunk a gyerekekre, mert egymást segítették, bátorították a kaland során. A szállásra visszaérve gyönyörködtünk a csillagokban, néhány csillagképet szerencsésen felismertünk.

A harmadik nap is tartogatott érdekességet, mert reggeli után bőr karkötőket, csuklópántokat, indián fejdíszeket készítettünk saját kezűleg, majd Kati néni is megtartotta a sok mókás, mozgásos feladatot rejtő játékos foglalkozását. A bőséges és finom ebéd után élményekkel telve indultunk haza.

Szeretnénk megköszönni a szülők segítségét és támogatását, illetve az Önkormányzatnak és a Litéri Zöldágnak a kölcsönadott kisbuszt, amely szállított bennünket. Továbbá szeretnénk megköszönni Bán Helga és Pintér Katalin tanárnők áldozatos munkáját, és Viktor bácsinak az élvezetes túrákat és a ránk szánt idejét!

Köszönjük szépen!

Farkas Csilla osztályfőnök