Családi Nap a 7. osztályban is

Az idei tanév első családi napját a „Menő menza” pályázat köré szervezte az osztály. Egy csütörtök délutánt szemeltünk ki, erre az alkalomra, ahol az egészséges táplálkozás mellett egy kis testmozgás, valamint játékos vetélkedő színesítette a programot.

Nagyon örültem, hogy sokan eljöttek, szülőkkel testvérekkel együtt közel 30-an jöttünk össze, október 11-én az iskola udvarán.

Hogy valóban elérjük ezen alkalom igazi célját – jobban megismerni egymást – négy csapatot alakítottunk ki (piros, zöld, kék, sárga), melyekben a piciktől a nagyokig mindenki helyet kapott.

A délután első felében játékos vetélkedőkben és az egészséges életmódban való ismeretekben mérték össze tudásukat a csapatok. Településünk védőnője Erzsike és a Csalán Egyesülettől Timea vezetett 1-1 állomást, ahol az egészséges táplálkozással kapcsolatos feladatokat kellett teljesíteni a csapatoknak és hasznos információkhoz juthattak ezzel kapcsolatban.

A játékos feladatok között szerepelt meseidézet felismerés, képrejtvény fejtés, petanque játék, szögbeverés időre. A csapatok nagyon lelkesen végezték a feladatokat, jó volt látni, hogy minden korosztály kivette a részét a játékból és összekovácsolta a csapatokat.

A csapatfeladatok teljesítését követően jött a nap fénypontja, a közös sütögetés, nasizás, beszélgetés. Jómagam a sütögetést vállaltam, melyre alaposan felkészültem, így szerencsére flottul működött és folyamatosan termelődött az ízletes csirkemell. Mivel a célpontban az egészséges táplálkozás szerepelt, ezért az elkészített ételeknél nagy hangsúlyt kapott az alapanyag. Figyeltünk, hogy olyan ételek kerüljenek elénk, amikben kevés cukor, só és kemikália (színezék, mesterséges anyagok) van. A húst olívaolajjal pácoltuk, a salátába (görög sali) nem tettünk plusz sót, a sütemények kevés cukrot tartalmaztak.

A sütögetéssel, beszélgetéssel gyorsan telt az idő. A gyerekek fociztak, röplabdáztak a szülőkkel, de volt, aki a tűz körül ülve beszélgetett, sztorizott. Az ételek kapcsán elismerően nyilatkoztak felnőttek, diákok egyaránt, ami igaznak bizonyult, mert a nap végére alig maradt valami.

A program végén sokan jelezték, hogy igazán nagyszerűre sikerült a mai nap és szívesen jönnének még hasomló alkalmakra. Jó volt ezt hallani, hiszen jómagam is hasonlóan remekül éreztem magam Veletek!

Köszönet a részvételért és segítségért Mindenkinek!

KÉPEK:

https://photos.app.goo.gl/ib2sSRfYSqCBhD5o7

[slideshow_deploy id=’4858′]

akadalymentes_icon