Erdei iskola (4. osztály) és túra (6. osztály) a Cuha-völgyben :)

2021. május 12-14-ig a 4. osztály diákjaival Vinyén, az Öregbakony Erdei iskolában töltöttünk három napot. Az elmúlt hónapokban a járványhelyzet miatt több közös programról le kellett mondanunk, éppen ezért nagy izgalommal és lelkesedéssel készülődtünk erre az alkalomra. Sokat kirándultunk, ismerkedtünk a Bakony élővilágával és tanultunk Viktor bácsi túravezetései során, valamint elsajátítottuk az iránytű, a tájoló és a turistatérkép használatát is. Délutánonként lehetőségünk volt kézműves foglalkozásokon részt venni, ahol első nap fából faragtunk magunknak ceruzát, második napon pedig kulcstartót varrtunk. Szerencsére játékra is maradt időnk! Ellátogattunk egy erdei fitnesz pályára és egy klassz játszótérre is, esténként pedig a szobába társasoztunk, kártyáztunk. Mindannyiunk számára élmény volt vonattal történő hazautazás is, hiszen csodás tájon keresztül vezetett az utunk.

A három nap során sok szép emlékkel gazdagodtunk. Jó volt végre együtt lenni, együtt nevetni és együtt játszani!

Köszönjük Gyenes Viktornak, iskolánk igazgatójának, hogy két napon keresztül vezette a kirándulásainkat, Csilla néninek, hogy velünk töltött egy napot, így lehetősége volt ismerkedni leendő osztályával és köszönjük Szabó Anita néninek, aki szintén kísért minket az erdei iskolába!  

Noszlopy Szilvia és Pintér Katalin

Hatodikos osztálykirándulás a Cuha-völgyben

2021.május 28.-án végre elérkezett a kirándulás napja. Vonattal indultunk Veszprémből az első állomásunk Porva-Csesznek volt. A Cuha-szurdokban tettünk meg egy nagy túrát. Átkeltünk a patak gázlóin, ami nagyon izgalmas volt, bár nem mindenkinek sikerült ezt szárazon teljesíteni. Ittunk a Kőpince-forrás hűs vizéből és megcsodáltuk a Kőpince-barlangban található cseppkő képződményeket. Itt találkoztunk az erdei tündérrel is. 🙂 A túra folyamán csúszós utakon, gyökerekbe kapaszkodva, kidőlt fákon kellett magunkat átküzdeni. Segítettük egymást, így mindenki sikeresen teljesítette az útvonalat. Megérkeztünk Vinyére, ahol nagyon finom lángost kaptunk ebédre, ami tönkölybúzából készült. Ebéd után Viktor bácsi és Ancsi néni megengedte, hogy fagyizzunk és játszunk a játszótéren, ami nagyon vicces volt. Kis szórakozás után elindultunk az állomásra. A vonatozást mindenki nagyon élvezte, mentünk alagutakon és viadukton keresztül. Nagyon izgalmasan telt ez a kirándulás, rengeteg élménnyel tértünk haza. Köszönjük szépen Viktor bácsinak, hogy elkalauzolt bennünket erre a csodálatos helyre.

Waldmann Jázmin