A Valeo-Rotary „Fuss az iskoládért!” egy sportos délelőtt, amely célja a közösségek összefogása az iskolájukért.
Az idei rendezvényen több, mint 4600 résztvevő gyűlt össze, hogy közös futással segítsenek forrást gyűjteni iskolájuk javára. A program egyaránt vonzotta a tanulókat, szülőket és pedagógusokat, támogatókat is. Több veszprémi és vidéki iskola gyűjtötte a diákmétereket, melyet az iskolát támogató resztvevők száma és az iskola létszámának aránya adott meg.
A rendezvénynek a veszprémi Barátság Park adott otthont, ahol kissé szeles, de napos idő várta a családokat. A közös bemelegítés utáni rajtot mindenki izgatottan várta, nagy élmény volt ekkora tömegben futni.
A célba érés után mindenki egy befutócsomaggal lett gazdagabb, amiben egy tombolaszelvény is volt. Az eredményhirdetés várakozását egy tombolasorsolás tette még izgalmasabbá, ahol a támogatók által felajánlott ajándékokat nyerhették meg a szerencsések.
Az eredményhirdetésen sajnos iskolánk nem lett díjazott, ennek ellenére azonban mindenki elégedetten távozott, hiszen tudták, hogy részvételükkel egy jó ügyet támogattak, és egy igazi közösségépítő sportos programon vehettek részt.
Büszkék vagyunk iskolánkra, hiszen közel 150-en futottunk, és szentelték a sportnak a vasárnap délelőttjüket.
Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük a nagyszerű közös élményt!
Találkozzunk jövőre! Hajrá Litéri Refi!
Varga-Sárzó Adrienn igazgatóhelyettes