Remek programok az Európai és Magyar Diáksport Napján

Idén kettős jubileumot ünnepelt a Magyar Diáksport Szövetség, ugyanis húszéves múltra tekinthet vissza, nemzetközi szinten pedig tíz éve rendezik meg a diáksport napját.

A Litéri Református Általános Iskola diákjai 2024. szeptember 30-án, hétfőn csatlakoztak az Európai és Magyar Diáksport Napja Programhoz, ugyanis pénteken egyéb iskolai elfoglaltság miatt nem tudtuk megrendezni.

A hétindító, reggeli áhítat után felkerekedtünk, és a 3-8. osztályok tanulói árkon, bokron, dombon keresztül gyalogtúrával igyekeztek a cél felé, míg a kisebbek a bicikliúton jöttek Királyszentistvánra, ahol Moldován László, iskolánk volt tanára zenével várt bennünket. Gyenes Viktor igazgató úr miután megnyitotta a rendezvényt, Varga- Sárzó Adrienn igazgatóhelyettes táncos bemelegítést tartott.

Felhőtlen volt a jókedv! A felsősök ügyességi és szórakoztató sportjátékokon vettek részt Spengler András, Varga-Sárzó Adrienn, Király Gyöngyi, Feketéné Németh Diána vezetésével. Színes sportprogramokban mérhették össze tudásukat diákjaink: volt foci, zsákban futás, rönkhajítás, célbadobás, kötélhúzás.

Az alsós diákokra ÖKO programok vártak, melyeket Steinerné Tompos Andrea és Szabó Anita pedagógusok készítettek elő. A mandala- és koszorúkészítésnél, a kvíznél, a társas játékoknál a csapatmunka és a kreativitás egyaránt fontos szerepet kapott.

A jól megérdemelt hideg ebéd után az alsós diákok ügyességi versenyeken vettek részt, a felsősök pedig opcionálisan az ÖKO programokon.

A nap zárása előtt a nyolcadikosok kötélhúzó versenyre hívták ki a tanárokat, melynek eleget is tettek, és megnyertek. Nagy volt a móka és a nevetés! Jó volt látni a sok boldog arcot! Emelkedett hangulatban ért véget a rendezvény. Energia pótlásként egy kis édességet kaptunk ajándékba, majd visszaindultunk az iskolába.

Hálásak vagyunk Istennek ezért a lehetőségért, a jó időért, azért, hogy vigyázott ránk, hogy igazi közösséggé formál bennünket!

Beszámolómat az igazgató úr köszönetnyilvánításával zárom:

„ Ajándék volt ez a nap: ajándékba kaptuk az időjárást, mellé tettük a remek programokat, és ismét egy szuper napot töltöttünk együtt, közösségben! Hálás vagyok Nektek, nagyon jó érzés volt a mai napon együtt lenni! KÖSZÖNÖM!”

Faust Zita