Interaktív földrajzóra az EU-ról

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködő partnereként immáron hatodik tanéve tartja minden évben Csitei Tímea, a Kamara főmunkatársa az interaktív EU órákat. Ebben a tanévben is meghívtuk Tímeát, hogy a 8. osztályosaink még több tudással és ismerettel rendelkezzenek az Európai Unióval kapcsolatban. Az interaktív földrajzóra három részből áll: az első előadás (Az EU és Te) után csapatjáték keretében dolgozzák fel az ismereteket különböző módszerekkel diákjaink (szókereső, puuzle, képfelismerés, szövegkiegészítés stb…), majd ezt követően az EU és a fenntartható fejlődés témában hallgathattak előadást diákjaink a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozva. Ezt az előadást is játék követte: kvíz, illetve fenntartható utazástervezés Prágába voltak a feladatok. A csapatjátékokban a legügyesebb csapatok (I-II-III. helyezések) külön ajándékokkal is gazdagodtak, de ezen kívül sorsolás útján három diákunk külön ajándékot is kapott. Az első helyezett csapat tagjai egy földrajz ötössel is gazdagodtak, és minden résztvevő információs füzetet vihetett haza. A 8. osztály tanterme pedig egy szép színes EU térképnek ad immáron otthont!

Köszönjük Tímeának az előadásokat, és a remek játékokat! Várjuk jövőre is!

Gyenes Viktor földrajztanár