Intézményvezetői közelmény

Tisztelt Iskolapolgárok!

Hála Istennek iskolánkban elindulhatott a tanév! Nagy örömmel vártuk a diákokat a felújított, és többszörösen fertőtlenített intézménybe!

Így, 5 hónap után nagyon jó volt újra látni a mosolygó arcokat, és hallani, látni, ahogy benépesült az iskolaudvar és az épületek!

Egyúttal szeretném megköszönni minden Iskolapolgárunknak (pedagógusok, munkatársak, szülők és diákok) azt a nagyfokú fegyelmezettséget, amelyet ma tapasztaltunk! Köszönöm ezt Önöknek, Nektek!

A következő napokban is határozottan kérek mindenkit, hogy:

– A közlekedési szabályokat (főleg a jobbkéz, és a sebesség) tartsuk be az iskola környékén, ha lehetséges, gyalogosan érkezzenek az intézménybe!
– Autóikkal ne álljanak meg az intézmény bejáratánál felfestett MEGÁLLNI ÉS VÁRAKOZNI TILOS sárgával jelölt területen!
– A diákok és az első osztályos tanulók szülei használják a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőket!
– Szülők az intézmény területére NE lépjenek be! (Kivétel az első héten az első osztályos diákok szülei)!
– Amennyiben gyermekükért hamarabb jönnek, mint a napi elfoglaltságuk, ezt előre jelezzék pedagógusainknak!
– Kérdés esetén hívják iskolánk vezetékes (0688/588-021) telefonszámát, vagy a digitális naplón keresztül kérdezzék munkatársaink!

Az iskolaépületet minden nap többször fertőtlenítjük (kilincseket, mosdókat), diákjaink kezet mosnak, szellőztetünk, és minden szünetben a szabad levegőn játszanak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a betegség ne üsse fel a fejét intézményünkben, de ehhez az Önök együttműködésére is szükségünk van!

Kérjük tartsák be a 2020. szeptember 1-től érvényes intézkedési tervet, hogy ezt a nehéz időszakot egészségben, egymást segítve tudjuk teljesíteni!

Támogatásukban bízva, és azt köszönve:

Gyenes Viktor
Igazgató