Augusztus 10-16-ig az idén is az iskola felújított tornaterme és tantermei adtak otthont az egyre bővülő Farkasodu Taekwon-do Egyesület edzőtáborának. Közel 50 fő vett részt ezen az 1 hetes felkészülésen, melynek végén 43-an tettek új színes öv vizsgát. Iskolánk tanulóiból 15-en köthettek fel egy újabb színű övet a derekukra.
Az 1 hét alatt számtalan élménnyel és új tudással gazdagodtak a résztvevők, talán hiánytalanul fel sem lehet sorolni mennyi – mennyi program várt rájuk. Többek között tanultak country táncot, katonai alaki csapatformát, részt vettek hajnali futáson, éjszakai túrán, együtt csodálták a csillgahullást, a kisebbek ugrálóvárazhattak, emellett kosármeccsen is megmérették magukat mindannyian. Előadást hallgattak egy 38 maratont teljesítő triatlonos sportolótól és egy látássérült életébe is bepillantást kaptak.
De mindenekfelett a szombati vizsgára készültek a napi edzéseken. A vizsgáztató idén is Dr Somlai János, VI. danos mester, a magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke volt, aki szigorú mércét tett a vizsgázók elé. A növendékek tudásszintjüknek megfelelően mindannyian sikeres vizsgát tettek:
9. GUP / fehér öv sárga csík: – Varga Dániel (4.osztály) szintugrással – Kányai Léna (1.osztály) – Szamosi Anna (1.osztály)
8. GUP / sárga öv: – Bertalan Bence (1.osztály)
7. GUP / sárga öv zöld csík: – Bertalan Anna (4.osztály) – Lancz Hunor Atilla (4. osztály) – Térmeg Ákos (4. osztály)
6. GUP / zöld öv: – Justin Alíz (2.osztály) – Térmeg Sára (4.osztály)
5. GUP / zöld öv kék csík: – Pápai Zoé (2. oszt)
4. GUP / kék öv: – Borbás Bianka Antónia (7. osztály) – Justin Zalán (6. osztály) – Szamosi Ádám (4. osztály)
3. GUP kék öv piros csík: – Kányai Szebasztián (3. osztály) szintugrással – Vincze Botond (4. osztály)
Végtelen hálával tartozunk a Litéri Református Általános Iskolának, az Igazgató Úrnak, hogy évről évre biztosítják a csapatnak a megfelelő helyszínt és személyzetet. Ezzel is támogatva a Farkasodu TKD csapatát.
KÖSZÖNJÜK Nektek!
Gratulálunk minden vizsgázónak és résztvevőnek, sikeres évet kívánunk mind az iskolában mind a rájuk váró sporteseményeken. Hajrá LITÉR!
Vincze Kriszta