Kerékpártúra Balatonfüredre

20141004_111615

Az idei tanévben is útra keltünk diákjainkkal, és elkerekeztünk Balatonfűzfőről Balatonfüredre.

A túrán nagy örömünkre sok új – idén felső tagozatba lépő – diák is részt vett. A reggeli indulás a már szokásosnak mondható helyszínről, a Kék Öböl étterem parkolójából indult. Szélcsendes, kissé borult idő volt ezen a reggelen, ez kerékpározásra igazán alkalmasnak mondható. Az indulás előtt felvérteztük diákjainkat a csoportos biciklizés szabályaival, majd nagy lelkesen útnak indultunk. Első megállónk Balatonalmádiban volt, ahol a szükséges beállításokat (ülésmagasság stb.) elvégeztük, majd az energiapótlást követően továbbindultunk. Alsóörsön a kikötőnél álltunk meg tízóraizni. Ehhez társaságunk is akadt. Megérezvén a finomságok illatát, szárnyasok sokasága csatlakozott hozzánk – már ha a hattyúk és a kacsák jó szimattal rendelkeznek. Tanítványaink örültek a vendégeknek, és jól eljátszottak a madarakkal. Megnéztük a mólón üldögélő pecásokat is, de nem volt kapásuk, így nem láthattuk a balatoni halfauna képviselőit. Miután mindenki jóllakott, továbbindultunk Füredre. Füred határában felkerekeztünk két kisebb emelkedőn, és a csúcsról már begurultunk a központba, a Tagore sétányra. Mindenki jól bírta a tekerést, bár hozzá kell tenni, hogy gyenge hátszelünk is volt.

A sétányon az idei nyáron nyitotta meg kapuit a Bodorka Balaton Aquarium, ahol a Balaton élővilágát mutatták be. Láthattuk a tó halait, némelyiküket termetes példányban, és egy teremben a Balatont bemutató filmet is megtekintettünk.

A programot követően eltöltöttünk egy fél órát a sétányon, megebédeltünk, majd teli hassal felültünk kerékpárjainkra, és hazafelé vettük az irányt. Az első pár kilométer a hosszú pihenő után még szokatlan volt, de aztán bemelegedtek izmaink, és faltuk a kilométereket a kerékpárúton. Az utolsó pihenő Almádiban egy remek kis játszótéren volt, ahol a gyerekek más mozgásformákkal egészítették ki a sport iránti szenvedélyüket. Mire visszaértünk a kiindulópontra, kellemesen elfáradt a csapat. Még a nap is előbújt, fokozva a túra teljesítésének örömét.

Büszkék voltunk diákjainkra, mert örömmel és kitartóan teljesítették az 54 km-es távot.

Képek

2014. október 4.

Spengler András és Szén Lászlóné

túravezetők

fejlec