2014. szeptember 11-én, egy esős napon felkerekedtünk, és 35 tanulóval elutaztunk Mogyoródra, a Hungaroringre.
Rögtön érkezésünk után kipróbálhattuk a Groupama Vezetéstechnikai Centrum négyes tanpályáját. A Mini-ring program keretében iskolánk 35 tanulója megtapasztalhatta, hogy milyen érzés megcsúszni a vizes úton egy autóbuszban utazva.
Ezután az Off Road pályán kóstolót kaptak abból, hogy miért is szeretnek annyira a felnőttek terepen vezetni. És ezzel még nem volt vége a kalandoknak. Bár a motorozás az eső miatt elmaradt, az álló motorokra azért felpattanhattak a gyerekek, és az arcukat elnézve mindenki biztos lehetett benne, visszajönnek még, hogy menet közben is kipróbálják a kétkerekű versenygépeket.
A program részeként – afféle meglepetésként – két rendőr főhadnagy érkezett. Ők a mini KRESZ-parkban rendőri karjelzéssel irányították a litéri általános iskola forgalmát, amelynek tanulói Gulyás Anikó közlekedéspedagógus segítségével sajátították el a biztonságos közlekedés alapjait.
Bátran állíthatjuk, hogy mindenkinek izgalmas programot kínált a Mini-ring lelkes csapata!