Március 25-én, szombaton ismét borongós reggelre ébredtünk, de már megtanultuk, hogy „nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista”, ezért bátran szálltunk be a kisbuszokba, és indultunk Barnag felé. A buszról leszállva megállapítottuk, hogy igen szép számban gyűltünk össze: 23 diák (1-6. osztályokig), 4 pedagógus kolléga (Csilla néni, Ildikó néni, Anita néni és Viktor bácsi) valamint 7 szülő kísérte a csapatunk. Utunk első három kilométere Zádorvárig tartott, itt csatlakoztunk rá újra a Balaton-Felvidéki Kék Túrára. A várnál mindenki reggelizett, jutott idő egy kis játékra, beszélgetésre is. Kellemes erdei utakon sétálva haladtunk a Cseri kastélyszálló érintésével, a Nagy-Gella és a Kis-Gella hegyeket meghódítva egészen Balatonfüred vasútállomásig. Így a teljes napunk picivel több, mint 17 kilométeres távot jelentette, amelyet minden résztvevő becsülettel teljesített. Az újonnan érkezett túrázók természetesen kitűzőt is kaptak, és mindenki folytathatta a bélyegzők gyűjtését a Balaton-Felvidéki Kék Túra igazolólapján. Remek nap volt, folytatás következik április 29-én, szombaton!
Szeretettel várunk Mindenkit!
A túravezetők nevében: Gyenes Viktor