„Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek” áll a meghívón, mely iskolánk művészetoktatásban részesülő diákjainak évzáró gálájára invitált, s így utólag valóban elmondható, hogy szépen szólaltatták meg a hangszereiket, és egy színvonalas műsornak lehettünk a részesei. Öröm volt látni, hogy milyen sokat fejlődtek a tanulók az elmúlt egy év alatt!
2024. június 7-én, pénteken az Ertl Pálné Művelődési Ház és Könyvtár adott otthont immár második alkalommal a művészeti gálának. A gálaműsor megtekinthető felvételről az alábbi linken:
A megjelenteket Gyenes Viktor, iskolánk igazgatója, majd Szabó Szilárd, a Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte.
Felléptek a fúvós, a hegedű, a gitár, a zongora tanszak diákjai és tanárai, valamint Karli Éva vezetésével a 2. osztályból a szolfézst tanulók.
Az előtérben megcsodálhattuk a kerámia és festészet-grafika tanszakos diákok szebbnél szebb munkáiból álló kiállítást, mely alkotások a 2023/2024-es tanév során születtek. A fellépőkről és a kiállításról sok-sok fénykép a lap alján található!
Köszönjük a profi szervezést és a konferálást Varga Áronnak, iskolánk ének-zene művésztanárának!
A Szülői Munkaközösség vezetője nagy szeretettel köszöntötte iskolánk pedagógusait, és átadta a szülők által gyűjtött adományt, melyet ezúton is köszönünk szépen.
Szabó J. Róbert esperes, a Litéri Református Egyházközség lelkipásztora és Gyenes Viktor igazgató megköszönték a színvonalas oktatást, nevelést a tanároknak, és Isten gazdag áldását kívánták további munkájukra.
A Szülői Munkaközösség tagjai egy kis szeretetvendégséggel kedveskedtek, finom süteményeket készítettek számunkra. Köszönjük az egész éves áldozatos munkájukat!
Köszönet és hála minden közreműködőnek a munkájáért, a szolgálatáért!
Beszámoló: Faust Zita
Fotók: Halmy Fanni
Furulya tanszakosaink
Hegedű tanszakosaink
Gitár tanszakosaink
Zongora tanszakosaink
Festészet-grafika és kerámia tanszak kiállítása