Országos Bibliaismereti Verseny Madocsán

Madocsa Tolna megyei kistelepülés Pakstól nem messze. Lakosai büszkék Árpád-korra visszamenő múltjukra, egyedi kulturális értékeikre. A falu iránti szeretetet minden család igyekszik örökül hagyni a fiatal generációk számára.

Az idén már másodszorra vehettünk részt az általuk megrendezett Országos Bibliaismereti Versenyen. A tavalyi remek élmények után egyértelmű volt, hogy Dávid Csillaga nevű csapatunk újra indul, de egy új team is alakult, Litéri Oroszlánok néven.

Szeptember eleje óta szorgalmasan olvasgattuk a versenyre kijelölt bibliai szakaszt: Eszter könyvét. Remek eredményekkel jutottunk be az utolsó, Madocsán megrendezett fordulóba.

Október 15-én, szombaton délben érkezett a Viktor bácsi és Kiss Laci bácsi vezette két kisbuszunk a településre. A gyülekezeti házban már készen várt ránk az ebéd és a rengeteg sütemény. A gyönyörű madocsai református templomból azzal a kérdéssel jöttünk ki: „Ha hozzáadom magam a közösséghez, vajon ki tudom-e magam venni úgy, hogy semmi nem változik bennem?”

Hat versenyállomás várt bennünket izgalmas feladatokkal próbára téve tudásunkat, leleményességünket, ügyességünket. Közben bejártuk a falu nevezetes helyeit, élveztük a barátságos falusi környezetet és a napsütést. „Kár, hogy vége!” – jegyezték meg a két órás verseny után a gyerekek.

A Litéri Oroszlánok a 13 induló közül az 5. helyen végeztek, míg a Dávid Csillaga csapat 3. helyezést ért el. Gratulálunk nekik!

Litéri Oroszlánok:

Glöckl Lenke

Lancz Hunor

Kányai Szebasztián

Kondás Bálint

Mészáros Dorina

Szabó Bernadett


Dávid Csillaga:

Demeter Szabolcs

Hegyi Ádám

Kapornaki Nóra

Lőrincze Lilla

Osváth Botond

Szabó Johanna

Szabóné Mayer Melinda felkészítő tanár, református lelkipásztor