Osztálykiránduláson a 3.b osztály

Június 12-én a 3. b osztállyal Budapestre kirándultunk.  A viszontagságos vonatozás nem vette el a kedvünket, kíváncsian és izgatottan indultunk a város nevezetességeinek felkutatására. A Déli pályaudvarról felsétáltunk a Budai várba, ahol a festői szépségű Budai-hegység tárult elénk. Majd a Palotanegyedet körbejárva megtekintettük a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Országos Széchenyi Könyvtár épületét, a híres Mátyás kutat, és a csodálatos pesti panorámát. A Szent György téren áthaladva, a Sándor palota előtt tanúi lehettünk a dobpergéssel induló őrségváltásnak, a Szentháromság téren megállva pedig a Mátyás templomban és a Halászbástyában gyönyörködtünk.

A várból a budai lakónegyeden keresztül jutottunk el a Széll Kálmán térre, ahonnan villamossal a Margit-híd pesti hídfőjéig utaztunk, majd a hídon gyalogosan sétáltunk át a Margit-szigetre. A bejáratnál a zenélő szökőkút mellett elhaladva a játszótéren pihentünk meg, ezután a vadaspark felé folytattuk utunkat, ahol kis gólyákat, nyuszikat, vadkacsákat, ragadozó madarakat, őzeket és lovakat is láttunk, végül egy páva megmutatta lenyűgöző tollazatát. A vadasparkból a Ferences kolostor romjai felé vettük az irányt, s felelevenítettük Szent Margit legendáját, a labirintus szerű falak pedig tökéletes helyszínt biztosítottak egy rövid bújócska-fogócskára.

A szigettől elbúcsúzva kellemes meglepetésben volt részünk: a zenélő szökőkút a Vuk dalával köszönt el tőlünk. A budapesti közlekedési eszközökkel való ismerkedést egy metrós utazással zártuk, mely nagy kaland volt a gyerekek számára.

Este fáradtan, de élményekkel tele értünk Balatonfűzfőre. A kirándulás alatt a gyerekek rendkívül fegyelmezetten, szabályokat betartva, kulturáltan viselkedtek, mellyel több turistacsoport figyelmét is felkeltették, s akik apró ajándékokkal lepték meg kedves és közvetlen gyerkőceinket. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Köszönjük Szabó Anita és Csende Krisztina kolléganőinknek, hogy velünk tartottak!

Noszlopy Szilvia és Nagy Anita