Re-Me-Tű Verseny 3. helyezés!

[slideshow_deploy id=’3940′]

Iskolánk 4 fős csapata részt vett 2017. 11. 22-én a balatonfűzfői Közösségi Házban megrendezett közlekedési vetélkedőn. A versenyt Marton Béla Balatonfűzfő város polgármestere és  Stanka Mária r.őrnagy, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság megelőzési előadója, a verseny szervezője nyitotta meg. A verseny első részében a mentők és a tűzoltók által összeállított feladatlapokat oldották meg a csapatok. Ezután szünet következett, amikor meg lehetett nézni kívül-belül a rendőrautót, mentőautót és a tűzoltóautót is, valamint az azon szolgálatot teljesítőkkel lehetett beszélgetni, tőlük kérdezni. A szervezők jóvoltából volt lekváros-, vajas-, és zsíroskenyér, valamint tea. A szünet után két feladatlap megoldása várt a diákokra, melyet a rendőrök állítottak össze, (egyet a gyalogos, egyet a kerékpáros közlekedésről). Ezután minden csapat egy tagjának kellet teljesítenie a kerékpáros akadálypályát. Míg a pontokat összesítették, a gyerekek kirakózhattak, próbálgathatták újra az akadálypályát… Majd eredményt hirdettek: Iskolánk csapata III. helyezést ért el.             GRATULÁLUNK! 

A csapat tagjai : Justin Zalán (3)
                               Szolgai Réka(3)
                               Vincze Dominik(4)
                               Gardó Bence(4)