Síelés – Eplény 2025.01.24.

Iskolánk 22 felsős diákjával látogattunk el, immáron második alkalommal, az eplényi sícentrumba. Az idei évben többen voltak azok, akiken már volt léc, így az oktatás két csoportban zajlott. A teljesen kezdők megismerkedtek a felszerelésekkel és elkezdték az alapoktól, mely a helyes testtartáson át égészen az egyszerű egyenes csúszástól a hóekés megállásig tartott. Nagyon ügyesek és fegyelmezettek voltak, türelmesen hallgatták az oktatói instrukciókat és bátran végezték a feladatokat. Csak pár esést láttam, szépen fejlődtek gyakorlatról-gyakorlatra. Az óra végén kb. 30 m-ről csúsztak le hozzám és én állítottam meg őket, nagy élmény volt!

A kezdő csoport a bemelegítést követően pár rövid csúszással felelevenítette a korábban tanultakat, majd az egész óra alatt felvonóztak és a teljes oktató pályát besíelték, tökéletesítve a technikát. Jó volt látni, ahogy egymás után, kígyózó mozgással jönnek le a dombról. Nagyon tetszett nekik, szépen ment a kanyarodás és a megállás is. Többen nyilatkozták, hogy nagyon jó kis sport, szívesen jönnének újra!

Remek kis délelőttöt töltöttünk a sípályán, szép napsütés, jó hangulat volt, köszönöm a részvételt!

Üdvözlettel,

Spengler András