Egy kis emlék Veres Vivientől a szombati túránkról, egyúttal kedvcsináló mindenkinek, aki még csatlakozott a Litéri Református Általános Iskola Természetjáró Csoportjához! 🙂
A Litéri Református Általános Iskola Természetjáró Csoportjának lelkes, 35 fős csapata, 2025. január 25-én, szombaton útnak indult, hogy a „Turistaúton a Bakonytól a Balatonig” túramozgalom következő, közel 20 kilométeres szakaszát teljesítse Bánd és Veszprém között.
Az iskola elől indultunk különjárati autóbuszokkal, amelyekről Bándon szálltunk el. Első megállónk a településen az Essegvár volt, amelynek ma már csak az egyik tornya látható, viszont ide fel lehet mászni. A ködös idő ellenére a csapat jókedvűen vágott neki az igencsak sárosnak ígérkező útvonalnak. A Szentgáli Tiszafásban kapaszkodtunk fel a Miklós Pál-hegyen (488 méter) található Dr. Majer Antal kilátóba, amely ezúttal inkább sport szempontjából volt értékelhető, mivel látni nagyjából az orrunkig láttunk… 🙂
Visszaereszkedtünk a Séd-völgyébe, és a Márkói Malom érintésével jópár kilométert magunk mögött hagyva céloztuk meg a Csatár-hegyet. A kilátót sajnos pár éve elbontották, valamint a köd sem szállt fel, így a Csatári kápolna érintésével leereszkedtünk az Ördögrágta-kőhöz, majd ismét a Séd-völgyében koptattuk bakancsainkat. Az utolsó megmérettetés a Gulya-domb megmászása volt, végül a veszprémi Jeruzsálem-hegy érintésével érkeztünk célba a József Attila utcába. Akik gyűjtik a túramozgalomban a bélyegzőket, itt kaptak egy újabb pecsétet, majd elköszöntünk egymástól. Jelentős mennyiségű sárral, némi izomlázzal és fáradtan indultunk haza. Tartalmas, jó hangulatú túranapunk volt, talán az egyik legnehezebb az elmúlt évekből, hiszen a természeti adottságok (sár és jelentős szintkülönbség) jelentősen megnehezítették utunkat. Mindez azonban nem szegi kedvünk, márciusban folytatjuk túránkat!
Gyenes Viktor túravezető, földrajztanár




















