Október 11-én 60 alsós kisdiákkal utaztunk el a szentendrei skanzenbe. Bár az időjárás megtréfált bennünket, mivel a meteorológusok ragyogó napsütést ígértek erre a napra, mi azonban borús, ködös időben keltünk útra. A három órás autóbuszos út végére szerencsére megváltozott az időjárás jellege és tényleg gyönyörű, napsütéses, őszi időben indultunk a skanzen tájegységeinek meghódítására.
Az 1-2-4. osztályos csoport egyből a kisalföldi tájegység, ásványrárói lakóházát vette célba, ugyanis itt várta egy kedves tanító néni a csapatot a Mindennapi kenyerünk c. foglalkozásra. Megtudhattuk tőle, miből és hogyan készült a kenyér az évszázadok folyamán. Arról is hallhattunk, hogyan kerül minden nap az asztalunkra és mit tehetünk mi azért, hogy egészségesebben táplálkozzunk. Megismerkedtünk a gabonatermesztés és a kenyérsütés eszközeivel, a gabonafajtákkal, a kemence felfűtésének technikájával. Mielőtt nekiláttunk a nagy munkának, lavórban, szappannal minden kisgyerek kezet mosott, ami szintén nem mindennapi élménnyel ért fel. Ezt követően lisztből tésztát dagasztottunk és cipókat formáztunk, szakajtóban kelesztettük, majd a megkelt tésztát kisütöttük a kemencében. Az adalékanyagoktól mentes kenyér akár otthon is elkészíthető, és az így kapott mindennapi kenyér már egy fontos lépés az egészséges táplálkozás felé. A kenyérkészítés minden mozzanatát dalokkal, mondókákkal kísérve végeztük el. Amíg sültek a cipók, a gyerekekkel a közeli taposómalmot is megtekintettük, működését megbeszéltük. Amikor visszaértünk a házhoz, papírzacskóban mindenki megkaphatta az általa készített, friss, meleg cipót, melynek az illata semmihez sem hasonlíthatóan, ínycsiklandozóan finom volt.
Az alatt az idő alatt míg mi, a kicsikkel kenyeret sütöttünk, a 3. a és b osztályos gyerekek Zita nénivel és Szilvi nénivel a skanzen területén lévő tájházakba látogattak el. Egyikben mesét hallgattak, másikban a fafaragás rejtelmeibe nyertek bepillantást. Megnézték a hatalmas méretű, még működő szélmalmot, sőt eljutottak egy régi, falusi iskolába is, ahol láthatták, milyen volt egy iskola száz évvel ezelőtt, hogyan tanított a tanító, miket tanultak a gyerekek, és milyen taneszközök voltak.
Amíg a 3. osztályosok cipói készültek, a kisebbekkel is körbejártuk a skanzen egy részét. Voltunk mézesbábosnál, ahol frissen sült, illatos, még meleg mézeskalácsot kóstolhatott, aki szeretett volna. Benéztünk a gyertyaöntő műhelyébe. Nagyon tetszett a legkisebbeknek egy pajtában kialakított bábszínház. Itt néhány bábot életre is keltettek a bátrabbak, a többiek pedig jót derültek az „előadáson”. A fentmaradó időben még felkerestünk egy tanyát, ahol az ott élő háziállatokat élőhelyükön figyeltük meg. A szélmalom árnyékában elfogyasztottuk a maradék elemózsiát. Nincs kirándulás költőpénz nélkül, és ha költőpénzt viszünk, azt el is kell költeni… J Így a rövid vásárlás, néhány kézműves portéka beszerzése után, fáradtan, de élményekkel gazdagon indultunk a hazafelé vezető útra.
A pandémia miatt 3 éve nem szerveztünk fakultatív kirándulást az alsó tagozaton. Reméljük, nem kell ennyi időnek eltelnie a következő alkalomig… Jövő ősszel, más úticéllal, de újra indulunk! Kertészné
Kárpáti Katalin munkaközösség-vezető
