Június 2-án a 2. osztály tanulmányi kirándulásra indult, úticélunk Zirc volt. Nagyon izgatottan vártuk ezt a napot, hiszen ez volt az első igazi, utazós kirándulás, amelyen részt vehettünk. Veszprémből vonattal utaztunk Zircre, amely nagy élmény volt minden kisdiák számára.
Érkezésünket követően a Reguly Antal Múzeumba és Népi Kézműves Alkotóházba látogattunk el, ahol múzeumpedagógus vezetésével megismerhettük Reguly Antal életét és munkásságát nagyon izgalmas interaktív játékok segítségével.
Ezután a Bakonyi Természettudományi Múzeumba folytattuk programunkat, ahol sok érdekes állatot, bogarat, csontvázakat és a Bakony növényvilágát csodálhattuk meg.
A legnagyobb felfedezést az Arborétumban tettük, ahol a gyerekek kisebb csapatokban egy térkép segítségével a megadott pontokon érdekes feladatokat oldhattak meg. Így új tudásra tettünk szert és nagy izgalomban, hogy el ne tévedjünk még a térképolvasást is elsajátíthattuk.
A hazaúton a vonaton mindenki fáradtan, de elégedetten beszélgetett az átélt élményekről.
Köszönöm kísérő kollégáim Gyenes-Kotra Mónika és Dancs Csaba segítségét!
Kondics Szilvia osztályfőnök