Természetjáró Csoport 1. túrája

Iskolánk Természetjáró Csoportjának első túrájára 2022. február 19-én került sor. Litérről indult a kis csapat, amelynek 23 diákunk volt tagja, szülőkkel és felnőtt kísérőkkel kiegészülve összesen 36-an. A Balaton-felvidéki Kék Túra első szakaszát teljesítettük Királyszentistvánon át Pétfürdőig, összesen 14.4 kilométert barangolva.Nagyon büszkék vagyunk minden diákunkra! Mint minden jól sikerült program, ennek is az összefogás volt az alapja: köszönjük diákjaink és szüleik támogatását, a veszprémi Csalán Egyesület pályázati támogatását, amelyből a vonatjegyeket vásároltuk, a szép kitűzők tervezését és kivitelezését Petróné Felleg Annamáriának és Petró Zoltán Tamásnak, és pedagógusainknak: Ildikó és Csilla néniknek valamint Viktor bácsinak, akik gondoskodtak a túra szervezéséről! Folytatás következik márciusban, szintén a Balaton-felvidéki KÉKtúrán! Aki most lemaradt, várjuk szeretettel! 🙂