Idén 10. alkalommal táboroztunk a Kab-hegy lábánál, június 26-tól 30-ig. Öt napot töltöttünk az ajka-csingervölgyi Hubertus Erdészeti Erdei iskolában. Évről évre nagy népszerűségnek örvend táborunk, melyen az idei évben iskolánkból 31 kisdiák vett részt. Programjaink nagy része változatlan, de igyekszünk becsempészni újdonságokat is.
A hétfői érkezést követően elfoglaltuk a szállásunkat, majd birtokba vettük a tábort. A már gyakorlott táborozóink megmutatták az „újaknak” az erdei iskola hatalmas, árnyas erdővel borított udvarát, játszóterét és focipályáját. Délután elsétáltunk az erdei fitnesz parkba és játszótérre, ahol egy hatalmasat játszottunk.
Két alkalommal erdőpedagógusok kísértek minket a délelőtti túrákon. Huiber Gyuri bácsi vezetésével ellátogattunk a közel száz éve nem működő bazaltbányába, majd hazafelé Szent László pénzt gyűjtöttünk. Brigi néni pedig megmutatta a Savanyú- barlangot, melyhez kb. 200 lépcső vezetett, és ahova a bátrabbak le is ereszkedtek. Szerdán ellátogattunk a Sárcsi-kúthoz, utolsó nap pedig végig jártuk az erdei tornapályát. Délutánonként kézműves foglalkozásainkon szebbnél szebb ékszereket készítettek a gyerekek maguknak és a családtagoknak.
Bár éjszakai vadlesre nem mentünk, több alkalommal merészkedett vaddisznó és őzike is az épület kerítése közelébe. Ebben persze fontos szerepet játszottak a negyedik osztályos fiúk, akik esténként finomságokkal igyekeztek a vadakat közel csalni.
Természetesen nem maradhatott el a moziest sem, ahol popcornnal és kólával vendégeltük meg a gyerekeket. A hetet csütörtökön tábortűzzel és sütögetéssel zártuk. A tűz körül ülve jó volt hallani a gyerekek boldog és elégedett gondolatait az eltöltött néhány napról.
Készülj Csingervölgy, jövőre újra jövünk!
Köszönettel tartozunk Papczun Rékának, iskolánk volt diákjának, aki több éve kísér minket és segít a napi teendők elvégzésében. Köszönjük az iskolánknak, hogy támogatta az odautaztatást és a Szülőknek, hogy megszervezték a gyerekek hazahozatalát.
Kertészné Kárpáti Katalin és Noszlopy Szilvia