Iskolánk felső tagozatos diákjai egynapos kiránduláson vettek részt Bécsben. A kirándulásról Pintér Viktória 8. osztályos tanuló készített beszámolót.
A képek az alábbi hivatkozáson tekinthetők meg:
Bécsben járt a felső tagozat
Osztályfőnökeink szervezték meg számunkra, hogy az ősz folyamán Bécsbe látogathassunk.
Október 15-én reggel 6 órakor indultunk Ausztria felé. A korai kelés miatt mindenki kómás volt még a buszon. Volt, aki be is aludt. Első megállóhelyünk Mosonmagyaróváron volt, ott reggeliztünk, kicsit fel is ébresztette a társaságot a friss levegő, mert mikor továbbindultunk, már mindenki elkezdett beszélgetni a mellette ülővel, fényképeket készítettek.
Az út során idegenvezetőnk sokat mesélt az ország történelméről és földrajzáról, az itteni szokásokról. Első megállóhelyünk a schönbrunni kastélynál volt. A kastélyba nem mentünk be, „csak” a hátsó kertben sétáltunk egy nagyot. Gyönyörű szép volt a kastély épülete, a szépen kialakított kis kertek, alakra levágott fák, a kacskaringós ösvények. Csodás volt. Sajnos, már nem volt tele virággal. Séta közben láttunk mókusokat is, az egyik teljesen oda ment osztálytársamhoz, Péterhez. A domb tetején egy tó mellett ücsörögve ebédeltünk meg. Körülbelül 12 órakor indultunk vissza a buszra. A kapun kiérve egy aranyra befestett ember állt szoborként. Mikor megálltunk előtte, elkezdett énekelni. Az idegenvezető mondta, hogy jótékonysági célból gyűjt, szoktak ilyet csinálni. Volt pár gyerek, aki dobott a perselyébe pénzt, és ennek fejében le is fényképezkedhetett vele.
A belvárosban, a Ringen buszos városnézésben volt részünk. Csak jobbra-balra forgattuk a fejünket, minden egyes épületről mondott valamit az idegenvezetőnk, ami mellett elmentünk. Túl sok információt kaptunk, én pedig nem akarok senkit untatni, de annyit elmondok, hogy láttuk a Káposztát!
A Mária Terézia-szobornál leszálltunk a buszról, és sétáltunk egy nagyot. Elmentünk ahhoz a palotához, ahol Széchenyi István született. A városnézésben (és nem csak az én véleményem szerint) a vásárlás volt a legjobb. Fájós lábbal, nyöszörögve, fáradtan indultunk vissza a buszhoz, hogy meglátogassuk utolsó úti célunkat, a Prátert.
A Práter körülbelül 40 méter magas, többszemélyes óriáskerék. Kabinok vittek fel a „csúcsra”, ahonnan egész Bécs láthatóvá vált. Gyönyörű volt a kilátás, főleg azért, mert már lassacskán ment le a nap, és ez még szebbé tette a tájat. Alattunk pedig elterült a vidámpark, tele gyomorforgató, ijesztő vagy csak egyszerűen mókás játékokkal. Talán 30 perc alatt körbe is ért. (Mentünk volna még egy kört, az biztos…)
Mindenki sikeresen, rosszullét nélkül leszállt a Práterről. Volt még időnk, így körbenéztünk a vidámparkban. Tele volt mindenféle forgós-zenés-gyomorforgatós játékkal, egy csomó dodzsemet is láttunk, de hullámvasutak, vízi csúszda, mini golfpálya is várt volna bennünket…
6-7 óra fele már úton voltunk haza. A buszon totót töltöttük ki, utána pedig énekeltünk egy jót. Éneklés után majdnem elkezdtünk filmezni. De csak majdnem. Hogy a határon átértünk, csak onnan lehetett megtudni, hogy a telefonokon újra volt szolgáltatás, amúgy nem vettük volna észre. Már sötét volt teljesen, mikor Mosonmagyaróváron újra megálltunk a benzinkútnál. Ettől volt a kirándulás keretes szerkezetű…
Sajnáltuk, hogy ilyen hamar vége lett. Pedig milyen sokáig tartott megszervezni! Most pedig már csak emlék… Szép emlék.
Szóval, ha valaki egy nagyon gyönyörű, látnivalókkal teli helyre akar menni, látogasson el Bécsbe! És a bécsi vidámparkba.
Köszönjük az út megszervezését és a sikeres lebonyolítást osztályfőnökeinknek!