Farsang

Kedves Szülők! Tájékoztatni szeretném Önöket arról, hogy intézményünk nevelőtestülete úgy döntött, ebben az évben az eddigi hagyománnyal szakítva szervezi meg a farsangot. Külön helyszínen, más időpontban tartjuk az alsó és felső tagozatosok számára a rendezvényt. Az 1-4. évfolyamnak 2014. február 14-én 15-18 óra között iskolánk tornatermében lesz a karnevál. A kicsik […]

Tantestületi változások

Kedves felsős Szülők! Értesítem Önöket, hogy Szentkirályi Tóth Gellért óraadó kollégánk Budapestre költözése miatt a második félévtől a földrajz tantárgyat Lohnné Stahl Rita, az Öveges szakközépiskola szaktanára, a rajz tantárgyat pedig Nagy Nóra, az Ars Nova Művészeti Iskola rajztanára fogja tanítani.

Baseball Terryvel

Ma (2013.11.30) kaphattunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen is a baseball valójában. Eljött hozzánk Terry Lingenholn, akit már az angoltáborból is ismerhetünk, és magával hozott pár profi játékost Magyarország különféle baseballcsapataiból, akik segítettek nekünk elsajátítani a dobási, ütési és elkapási technikákat. Tanultunk egy kis elméletet, hogy melyik embernek milyen szerepe […]

Mikulás-buli

2013. december 6-án mi, 8. osztályosok az iskola hagyományaihoz híven Mikulás-bulit rendeztünk a Litéri Református Általános Iskolában. Nekünk már két órakor el kellett kezdenünk a díszítést, bepakolni a tornatermet, mert a kicsiknek 3 órakor kezdődött a rendezvény. Addigra végeznünk kellett az előkészületekkel. Az alsósok énekeltek a Mikulásnak, majd a Mikulás szaloncukrot […]

Sudokuverseny

A napokban rendeztük meg a Kossuth iskola által kiírt sudokuverseny házi fordulóját. A legjobban teljesítő 15 tanulóval 2013. december 3-án részt vettünk a Kossuth Lajos Általános Iskolában szervezett második fordulón.   Iskolánk diákjai közül hat hibátlanul töltötte ki a feladatlapot: Supán Szilveszter       4. osztály Bozzay Barnabás     […]

A gyermekek biztonságáért: fakivágás és ritkítás az iskola parkjában

Ha valaki körülnéz mostanában az iskola udvarán, első ránézésre szívszorító látvány fogadja: kivágott fák, megcsonkított lombkorona. Egy erdőmérnököt hívtunk a faállományunk felmérésére. Ő megállapította, hogy jó néhány fát ki kell vágni, mert megbetegedett, meghalt. Emellett szinte mindegyik lombkoronája veszélyes, szelek idején a gyermekeket sem engedhettük alájuk, gyakori volt, hogy karvastagságú ágak […]

Szülői Akadémia | Nov. 28!

2013. november 28-án (csütörtök) du. 17.00 órai kezdettel szeretettel várjuk a Szülőakadémia következő előadására! Helyszín: Litéri Református Általános Iskola Az Onézimusz Alapítvány közreműködésével vendégünk Varga György családreferens, aki maga is négy gyermek édesapja, lelkész és az érdligeti iskolában működő Szülői Klub vezetője. Az előadás címe: Családi konfliktusaink hatása a gyermekekre Találunk-e olyan családot, ahol minden […]