Rendhagyó földrajzóra az Európai Unióról

2024. január 24-én tartottuk a 8. osztályosaink számára az interaktív és rendhagyó földrajzóránkat az Európai Unióról. A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával több területen is együttműködünk, azonban a Kamara gazdaságfejlesztési főmunkatársa – Csitei Tímea – immáron 8 esztendeje minden évben ellátogat iskolánkba, így ez a foglalkozás már igazán hagyománynak tekinthető.

Diákjaink megismerkedhettek az Európai Unió történetével, az unió működésével, szervezeti felépítésével, és azzal, hogy európai diákként milyen lehetőséget is tartogat számukra, hogy ők is az európai unió polgárai. 8. osztályosaink aktívan vettek részt a játékokban is, így apró meglepetésekkel is gazdagodtak, három diákunk (sorsolásos alapon) pedig ajándékcsomagot is haza vihetett. Hálásan köszönjük Csitei Tímeának, hogy minden évben lelkesen, sok-sok tudással és ajándékkal felszerelkezve érkezik hozzánk!

A foglalkozás azonban itt nem ér véget, hiszen a diákok rajzból az unió jelképeihez kapcsolódó feladatot kaptak Zsóka nénitől, amelyre rajzból és földrajzból is kapnak majd jegyet, földrajzból pedig egy tudáskvíz is várja majd a diákokat a következő földrajzórákon! 🙂

Gyenes Viktor