„Szakmára fel!” szakmaismereti verseny

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Szakmára fel!” címmel többfordulós szakmaismereti vetélkedőt hirdetett Veszprém megyei általános iskolák felső tagozatos tanulói részére. A négyfős csapatoknak 3 fordulón keresztül kellett egy általuk választott szakmát bemutatniuk. Az első forduló alkalmával egy interjút készített az iskolánkból nevezett fiú csapatunk, rendőrként dolgozó iskolarendőrünkkel. A második forduló során egy, a szakmát bemutató plakátot készítettek a fiúk, majd ezen fordulók eredményeit összegezve bejutottak a döntőbe, ahol 6. helyezést értek el. Erre az alkalomra az Iparkamara adott otthont, ahol egy prezentáció bemutatásával mérettették meg magukat a diákok. A fiúk lelkesen készítették feladataikat és izgatottan várták a döntő napját. Ma délelőtt 10 órakor kezdődött a program, melynek első részében egy szakmaismereti tesztet töltöttek ki a fiúk, majd következett a prezentáció bemutatása. Az eredményhirdetésig az Európai Unióval kapcsolatos ismeretekkel bővíthették tudásukat feladatlapok segítségével. Büszke vagyok diákjainkra, mert szabadidejükből áldoztak egy olyan versenyre is időt, ami nem tantárgyi megmérettetés és iskolánkat méltóan képviselve szerepeltek, leküzdve kezdeti lámpalázukat! Gazdagodtak mindnyájan egy-egy mozijeggyel, pendriveval, emléklappal, a versenyzés és új ismeretek szerzésének örömével! Gratulálunk a csapat tagjainak: Bacsó Dániel, Galambos Dániel, Sárközi Dominik, Térmeg Gergely

Éliásné Biró Lilla osztályfőnök

Prezentáció megtekinthető a Letöltés gombra kattintva!