Iskolánk 8. osztályos tanulója, Péntek Márton köztudottan rajong a tájfutásért, és már több alkalommal szerzett dicsőséget iskolánknak kiemelkedő eredményeivel. A legutóbbi országos versenyről bronzéremmel tért haza. A versenyről a résztvevő, Péntek Márton a következőket írta….
Részt vettünk az idei Normáltávú Egyéni Országos Bajnokságon
Október 19-én kora reggel indultunk a versenyre, mivel Salgótarjánban rendezték meg. A hosszú úton sokat pihentem, és lélekben felkészültem a versenyre. Úti célunk előtt még meglátogattuk Kazárt, hogy a kulturális program se maradjon ki, és ne érjünk oda túl „korán”.
Így aztán kicsit megkésve érkeztünk, ezért sietnem kellett ki a rajtba, hiszen 40-re indultam. A selejtező futam 3400 méter volt az én kategóriámban. A 4-es pontig minden pontot egyből megtaláltam, és nem volt hibám, de a 4. pont után nem tetszett, mert volt egy igen húzós átmenet, ahol a vezeték alatt kellett átkelni, de sajnos nem vettem észre az átjárót. Ezt leszámítva elégedett vagyok, mert második lettem, és így a jók között indulhattam a döntőn. A délután folyamán elfoglaltuk a szállásunkat és pihentünk. Estefelé vacsorázni indultunk. A salgótarjáni vendéglősök olyan „szívélyesen” fogadtak bennünket, hogy muszáj volt kimennünk Szlovákiába, hogy ehessünk valamit.
Másnap reggel kipihenten, üdén és frissen ébredtünk a döntő napjára. A rajt nagyon messze volt, így időben ki kellett indulnunk, hogy biztosan kiérjünk. Ezen a napon hosszabb és nehezebb pályánk volt, mert ez a futam döntötte el végül az országos eredményt. Az első négy pont pörgős volt, gyorsan jöttek egymás után, és technikailag is nehezebb volt, mert nagyon kellett figyelni a domborzatra. A pálya közepén hosszabb átmenetek voltak, amelyekben inkább a fizikai erőnlét volt a döntő tényező. Majd a pálya végén egy újabb technikásabb szakasz következett, mert a növényzet sűrűbb és változatosabb volt. Mikor beértem, izgatottan vártam két nagy ellenfelemet a célban, akik utánam indultak 5 perces időközzel. Csongort akkor láttam meg a befutószakasz elején, amikor én már 4 perc 50 másodperce benn voltam. Ez után már csak azon izgultam, hogy vajon melyikünknek lesz kevesebb az időeredménye. Végül én lettem a jobb, és már csak egy ellenfelem volt a pályán. A befutón szurkoltam Misinek, hogy ő is minél jobb eredménnyel zárjon, de csak kilencedik lett. Én végül 3. helyezett lettem.
Nagyon örültem a helyezésemnek, mert nagyon sokat edzettem rá.
Nagyon szép időnk volt, és az egyesületben több jó eredmény született: Matyi 1., Heikki 2. és Gréti 6. lett. Nagyon jó volt, és szeretnék még ilyen jó eredményt elérni.